2021. feb 24.

Feleannyi Huawei mobil készülhet idén, mint tavaly

írta: 1nsanat1
Feleannyi Huawei mobil készülhet idén, mint tavaly

Bidennel sem jártak jól a kínaiak

800_8f9ef47a9231ce3.jpg

   Nem számít nagy újdonságnak, hogy a Trump által életbe léptetett, a Huaweit súlytó szankciók eddig is komoly gondokat okoztak a cég számára. A helyzet azóta annyiban megváltozott, hogy mostanra már Biden lett az USA elnökének neve, azonban a jelek szerint nem kíván enyhíteni elődje intézkedésein ez pedig jól látható hatást fejtett ki az egykor piacvezető gyártó terveire.

 A hangzatos szólamokat fölösleges újra elismételni arról, hogy a hardveres és szoftveres fronton is támadó megszorítások mennyire megnehezítik a Huawei dolgát főleg a mobilgyártás terén, ezért inkább nézzük a konkrét számokat. A kínai óriás a tavalyi évben még 189 millió készüléket tudott eladni, idén viszont még a legoptimistább szivárogtató, a Nikkei Asia is 80 millióra saccolja a Huawei 2021-es forgalmát, más, hozzáértő elemzők viszont az 50 milliót sem tartják túl alacsony becslésnek. Ez tehát egy ideális esetben is nagyjából 60%-os visszaesést jelent.

  A Huawei a jelenlegi helyzetben, a remélt Bideni reform elmaradása miatt hátrakötött kézzel kénytelen tovább küzdeni a konkurenciával, így az évek óta dobogós vállalat könnyen összeomolhat pár év alatt, ha nem hódít meg alternatív piacokat.

Szólj hozzá

Hírek Huawei