2020. okt 06.

Egy apró lépés visszafelé: Messze vannak a csúcstól a Note 20 Ultra kamerái

írta: 1nsanat1
Egy apró lépés visszafelé: Messze vannak a csúcstól a Note 20 Ultra kamerái

A DxoMark nem hunyt szemet a komoly hibák felett

galaxy-note-20-ultra-press-leak-04.jpg

  A Samsungról, mint gyártóról sok minden elmondható, például az is, hogy gyakran ír történelmet. Ilyen eset volt például a Note széria megjelenése is, ami igazolta, hogy a tollnak és a hatalmas kijelzőnek, bizony van keresnivalója egy telefonban, vagy például ilyen volt a Samsung DeX megjelenése is. Most azonban egy kevésbé dicső cím is köthető hozzájuk, konkrétan egy visszalépés, ami érthetetlen módon a gyártó idei abszolút flagshipjéhez, a Note 20 Ultrához és a DxoMark szakszerű és következetes tesztjéhez köthető. Érdemes tehát alaposabban megnézni az esetet részleteiben is.

   Az év első felében megjelent az S20 Ultra, ami végül bíztató specifikáció ellenére, az árának és a hibáinak köszönhetően közel sem lett annyira elismert készülék, mint az S10 széria, ezen hibák közül pedig nem egy a kamera szekciót érintette, így érthető okokból a 122 pontjával elég komolyan lemaradt a konkurenciától, ami mostanra már a 130-as Dxo pontig is eljutott. Ezek után várható volt, hogy szokás szerint a Note széria fogja kiküszöbölni az S hibáit, főleg, hogy tavaly is a Note 10+ volt az első telefon ami képes volt letaszítani a P30 Prot a trónjáról. A gyakorlat azonban úgy tűnik felülírta a reményeket, hiszen a nemrégiben letesztelt Note 20 Ultra egy gyengécske, és érthetetlen 121 pontos eredményt tudott csak kiizzadni magából, aminek okait keresve fontos áttekinteni a kamera hardverét és a tesztlabor észrevételeit.

  Az idei, erősebbik Note-ba az S20 Ultra 4 szenzorával szemben csak 3 került. Ennek egyik oka, hogy a Samsung nem érezte, hogy a ToF szenzor bármi érdemlegeset nyújtana a többi kamera mellett, ráadásul kellett a hely a lézeres fókusznak is, ami az S szériás előd súlyos fókuszproblémáit hivatott kiküszöbölni. Más változás is történt, ugyanis a 48 megapixeles 4-szeres optikai és 100-szoros digitális zoomra képes telefotó kamerát egy 5x-ös nagyítású 12 megapixeles egységre cserélték, mivel előbbi komolyan alulmaradt a rivális P40 Pro hasonló megoldásával szemben, ahol szintén a 12 megapixel és az 5x-ös érték volt fellelhető. Ezen kívül azonban maradt a remek 12 megapixeles ultraszéles és a 108 megapixeles széles látószögű szenzor. Ez alapján igazából azt lehetett gondolni, hogy a Samsung zsebében máris ott van a 130 körüli pont, azonban a számításokban hiba csúszott, a DxoMark pedig le is írta miért.

kepernyokep_2020-10-05_213259.pngA ToF szenzor hiánya jól látszik a portré fotókon

  Az első és legfontosabb hiba a tesztek szerint újra a fő kamera kapcsán jött elő, ami fotózás és videózás esetén egyaránt bizonytalanul bánik a fókusszal, ráadásul néha "rángat" is ami felveti a kérdést, hogy megérte-e a keveset, de azért portré módban mégiscsak segítő ToF szenzort lecserélni egy különösebb javulást nem felmutató lézeres rendszerre. Sajnos az sem segítette a tesztelőket a pontok adományozásában, hogy képminőségben sem történt előrelépés túl sok, az ultraszéles kamera továbbra is közel tökéletes, a 108 megapixeles társa pedig továbbra is jól teljesít nappal, viszont sok zajjal dolgozik gyenge fényviszonyoknál, hiába a 3x3-as pixelszűrés, a Nona-Bayer. Ez persze még távolról sem visszalépés, sőt a funkcióbővülésnek és a szoftver finomhangolásának hála talán egy kicsit még jobb pontot is érdemelne a Note ezeken a területeken...csak hát van még egy látószög. 

kepernyokep_2020-10-05_213206.png

Az S20 telefotó kamerája színhűség és részletesség terén is jobb volt

 

  Ez pedig az 5x-ös telefotó, ami megpecsételte a Note sorsát. A kamera ugyanis számok terén bármennyire is próbál a P40 Pro-ban található megfelelőjére hajazni teljesítményben bizony komoly hiányosságai vannak. Az ezzel a kamerával készülő képek ugyanis gyakran homályosak, zajosak és nélkülözik a részletességet is optikai, hibrid és digitális zoomtartományon belül egyaránt, még a házon belüli konkurenshez képest is.

   Ezek után persze úgy tűnhet, hogy a Note 20 Ultra kamerái kifejezetten pocsék teljesítményt nyújtanak, ez azonban nem igaz. A típus így is egyike a legjobb fotós telefonoknak és vérbeli flagship teljesítményt nyújt, a gond inkább elvi, mint gyakorlati, hiszen az ember azért vesz mindig újabb telefont, mert biztosan tudja, hogy az általa kedvelt gyártó minden erejét bevetve javítja, fejleszti a készülékei egyes paramétereit és pont ezért eshet rosszul egy Samsung rajongónak, ha azzal kell szembesülnie, hogy a piac legdrágább hagyományos flagshipje még az amúgy sem a csúcson trónoló S szériás megfelelőjét is alulmúlja több tekintetben.

 

  

Szólj hozzá

Samsung Hírek Kamera