2020. nov 29.

Régen nem volt minden jobb: 5 dolog amiben jobbak a mai iPhoneok,mint a régiek

írta: 1nsanat1
Régen nem volt minden jobb: 5 dolog amiben jobbak a mai iPhoneok,mint a régiek

106122220-1568137824593iphone11.png

   

   Társadalmunk egyik leginkább elcsépelt mondását, miszerint "Régen minden jobb volt!" az Apple termékeinek ellenzői és imádói olyan precíz szinkronban szeretik hangoztatni, mintha legalábbis közös kottát néznének közben. A látszólag közmegegyezés tárgyát képező megállapítás azonban ha részben igaz is lehet, közel sem fedi le a teljes igazságot, emiatt pedig fontos alaposabban megvizsgálni melyek azok a területek, ahol az új iPhoneok a kor technológiájához mérten jobban szerepelnek, mint a Jobs nevével fémjelzett, vagy az ő örökségén alapuló klasszikusabb modellek. Nézzünk hát 5 fontos tulajdonságot, amiben a vitatott külsejű mai csúcsalmák meggyőzőbbek, mint az ikonikus kompakt elődeik.

 

1.: Strapabíróság

   A Bendgate szó hallatán sok iPhone tulaj kap a zsebéhez, hogy megnézze épségben van-e még az egykoron jogosan féltett telefonja. A 7-es szériáig ugyanis az iPhoneok kifejezetten sérülékeny típusok voltak könnyen törő kijelzővel és a hajlításokat nem jól viselő műanyag vagy fém házzal. A dolog mélypontját talán az iPhone 6 Plus hozta el, amiről nem sokkal a megjelenése után tömegével kerültek ki a videók, hogy bármiféle komolyabb erőfeszítés nélkül kézzel elhajlítható a típus. Mára szerencsére az ilyen szerkezeti hiányosságnak nyoma sincs(bár az iPadek továbbra is törékenyek maradtak), a modern iPhoneok remekül szerepelnek a strapateszteken főleg a rozsdamentes acélből, vagy olcsóbb modell esetén alumíniumból készült keretnek köszönhetően, és bár tok nélküli használatuk továbbra sem ajánlott, de semmiképp sem felelőtlen döntés.

2.: Változatosság

   Az Apple mindig is eltérően gondolkozott mint a konkurensek, ha telefonokról volt szó. Amíg a Samsung, vagy a Huawei, a két legnagyobb rivális évente rengeteg különböző tudású, külsejű és árú mobilt dob piacra, addig iPhoneból mindig csak néhány érkezik. Ennek viszont régebben meg volt az a hátránya, hogy nem mindenki találta meg az igényeinek megfelelő iPhonet. Mostanra szerencsére Cook csapata megtalálta az arany középutat, aminek hála könnyen beszerezhető kicsi, nagy, visszafogott vagy épp minden téren a csúcsra törekvő modell is a frissebb szériákból, ez az egészséges mértékű változatosság pedig a felhasználói élményen túl az eladási számokat is növelheti.

3.:Üzemidő

   Az almás telefonok már a kezdetektől igazi sikertermékek, azonban történelmük jó részében jogosan kaptak meg egy súlyos kritikát: nem igazán bírtak ki egy napot sem egy feltöltéssel, míg a konkurencia többé-kevésbé meg felnőtt ehhez a feladathoz. Ennek oka az aránytalanul kicsi akkumulátor volt, amin az optimalizáció önmagában már nem segített. Az Apple azonban úgy néz ki rájött a hibájára, és két kivételtől eltekintve(iPhone SE 2020, iPhone 12 Mini) korrekt méretű telepekkel szerelte fel a telefonjait, amik bár nyers számokat tekintve továbbra is hátrányban vannak a riválisokhoz képest, azonban a különbség a mindennapi használat során már kevésbé feltűnő, az egésznapos üzemidő pedig mára semmiképp sem álom a márka iránt elkötelezettek számára.

4.:Kijelző

   Az okostelefonok terén a korai években olyan hatalmas előnyt zsebelt be az Apple a forradalmi megvalósításnak, az átgondoltságnak és a felhasználóbarát rendszernek hála, hogy nem igazán érezte szükségét annak, hogy az olyan területeken, mint a kijelző, élen járjon. Ennek "köszönhetően" a sok téren maximalista gyártó nem igazán igyekezett a készülékei kijelzőit az élmezőnyben tudni. Ez a gyakorlatban az alacsony felbontáson és az OLED technológia mellőzésén, na meg a hatalmas kávákon látszott a leginkább. Így hibába tartotta kezében a sok szempontból a piac csúcsát képező eszközt a felhasználó, a képernyő nagyjából akkora és olyan képességű volt mint a fő vetélytárs, a Samsung 1-2 évvel korábbi csúcskészülékén lévő. Mára ez a gyengeség szerencsére csak az olcsóbb modelleknél maradt meg(iPhone 11, iPhone SE 2020), viszont a drágább modellek egyik pillanatról a másikra katapultáltak a legjobb kijelzőknek felállított dobogóra. Ebben persze az "ellenségnek" is hatalmas szerepe van, hiszen a legújabb Super Retina XDR OLED paneleket már a Samsung szállítja le, de ez mit sem ront a felhasználói élményen.

 5.:Kamera

   A mobiltelefonok rohamos fejlődése kevés iparágat állított úgy földbe, mint a kompakt fényképezőkét. Ennek oka, hogy a csúcskészülékek már évek óta képesek olyan fotókat alkotni, melyek az átlag felhasználó számára tökéletesen megfelelnek ráadásul a képek másolásával, számítógépre feltöltésével sem kell bajlódni. A korai éveiben hihetetlenül innovatív Apple azonban érdekes módon nem igazán figyelt fel arra, hogy a fotós képességek egyszer fő érvként fognak szerepelni egy telefonnál, így nem is erőltette meg magát ezen a téren. A korai iPhoneokon nevetséges felbontású, gyenge képességű fő és gyakorlatilag hasznavehetetlen szelfikamerák voltak, de a későbbi modellek is elvéreztek a Nokia PureView, vagy a híres Lumiák által felállított mércéhez képest. Ma viszont teljesen más a helyzet. A 11 Pro Max, vagy épp a 12 Pro Max a zoomot kivéve gond képes felvenni a versenyt a Huaweiekkel is, ebből következően pedig a többi zászlóshajó ellen sem marad szégyenben. Az új modelleket ugyanis zseniális videós képesség, remek dinamikatartomány és konzisztens színkezelés jellemzi, így kijelenthető, hogy amíg a kamera anno sokakat riasztott el az iPhoneoktól, addig mára pont ez lett az egyik legnyomósabb érv mellettük.

 

Szólj hozzá

Apple iPhone Vélemény