2020. dec 10.

Hiába viccelődött a Samsung az Apple-lel, az S21 már töltő nélkül érkezhet

írta: 1nsanat1
Hiába viccelődött a Samsung az Apple-lel, az S21 már töltő nélkül érkezhet

sam.jpg

 

   Gyakorlatilag még el sem apadtak az Applet a töltőadapter és a fülhallgató kihagyása miatt kritizáló mémek hulláma(amit nem kis részben a Samsung illetve a márka rajongói keltettek életre), de a mobilpiacot vezető Dél-Koreai gyártó máris öngólt készül rúgni a hírek szerint.

   Történt ugyanis, hogy a kezdeti szóbeszédek után most már forgalmazói dokumentumok alapján is igazolást kapott az az elmélet, hogy a Samsung, követve az Apple működését kivesz a kábelen kívül minden kiegészítőt(AKG fülhallgató, töltőadapter) az S21 széria dobozából. Ha túllépünk azon, hogy a döntés milyen mértékben kínos a gyártó számára a saját, egyébként abszolút nem élvonalbeli gyorstöltőjét reklámozó "Included with your Galaxy" posztja után ilyen kevés idővel, akkor igazából nem is annyira meglepő a döntés.

   Elég megnézni, hogy a piacvezető cég az utóbbi években miket dobott piacra és miket nem. A Galaxy Buds széria például igazi sikersztori lett, a Live pedig minden eddig ismert megoldásól eltérő és újszerű füles lett, viszont hangzás terén nem sokkal jobb mint az alapból mellékelt AKG headset, így ennek elhagyása nélkül kevésbé van ösztönözve a vásárló az aktuális TWS modell megvásárlására. Emellett az új 25 és 45W-os töltők is tekintélyes áron debütáltak, utóbbit ráadásul egyik modellhez sem mellékelték még érthető, de elítélhető okokból. Ezek után tehát számítani lehetett rá, hogy a Samsung sem hagy ki egy ilyen remek lehetőséget. A kérdés már csak az, hogy az ilyen húzásokra sokkal érzékenyebb Androidos közösség mit fog szólni a lépéshez.

Szólj hozzá

Samsung Hírek