2021. jan 23.

Idén sem az igazi az Exynos?

írta: 1nsanat1
Idén sem az igazi az Exynos?

Az első tesztek felemás eredményt mutatnak

samsung_exynos_2100_logo.jpg

 

   Tavaly az S20, de főként a Note 20 széria megjelenésekor komoly felháborodást váltott ki, hogy a Samsung különböző régiókban azonos áron különböző chipekkel árulta a telefonjait. A felhasználóknak természetesen nem az volt a baja, hogy a Snapdragon jobban hangzik, mint az Exynos, az ok sokkal prózaibb volt. Az Exynos 990 ugyanis nem csupán a Snapdragon 865+-al szemben szerepelt le csúnyán, de a sima 865-öt is alulmúlta, tartósabb használat esetén pedig a teljesítménye egy egy évvel korábbi Snapdragon 855-ösével vetekedett mindössze. A gyártó persze  érezte, hogy ez hosszú távon nem lesz jó, ezért idén jó korán belengette, hogy az új Exynos 2100 nem pusztán partiban lesz a rivális cég 888 jelzésű lapkájával, de felül is fogja múlni azt, és mint oly sokszor ezt nyers számokkal próbálták alátámasztani. A való élet azonban úgy tűnik már nem először cáfol rá a dél-koreai óriás optimista, vagy tudatosan ferdítő állításaira.

  Az első tesztek ugyanis már lezajlottak az S21 Ultrákkal, a próbák pedig számosak, hiszen tele van az internet a híres tech guruk videóival, írásaival, akik a tavalyi események után különösen alapos vizsgálatnak vetették alá a Samsung házon belüli csúcslapkáját. Az 5nm-es konstrukcióról elmondható, hogy a tavalyi, még a régebbi, 7nm-es technológiával készült 865-öst mindenképpen lenyomja, azonban a legtöbben nem voltak olyan kegyesek az S21 Ultrával, hogy egy évvel korábbról állítsanak mellé riválisokat, így többen összevetették a Mate 40 Proval, a Mi 11-el illetve az azonos néven forgalomba került Snapdragonnal szerelt verzióval is.

galaxy-note-20-exynos-snapdragon.jpg

Zack is csalódott tavaly, amikor meglátta, hogy az Exynos 990 mennyivel gyengébb mint a riválisa

  A független tesztek pedig bár kellemesebb eredményt hoztak, mint tavaly, féktelen örömre továbbra sem adnak okot. Az Exynos ugyanis hiába jóval fejlettebb, mint tavaly, illetve hiába közelít a 700.000 ponthoz Antutun( 630.000 és 670.000 közt végzett a legtöbb esetben), a Kirin 9000 és a Snapdragon 888 ugyanis már első szereplésükkor átlépték ezt a kerek értéket. Energiatakarékosság szempontjából szerencsére nincs ok a panaszra, jóval kisebb étvágyról számolnak be a tesztelők, mint tavaly, a hátránya ezen a területen minimális a 888-hoz képest. A legnagyobb probléma az Exynosos S21-esekkel azonban nem az észrevehetetlen pár tízezernyi Antutu pont, vagy az 5-10 perccel rövidebb üzemidő, hanem a melegedés. 

  Az Exynos 2100 ugyanis a jelek szerint vagy gyengébb hőelvezetést kapott, mint konkurense, vagy egyszerűen hajlamosabb a melegedésre, vagy egyszerre mindkettő(tavaly például ilyen kombinált helyzet állt fenn), ugyanis többen is megjegyezték, hogy még enyhébb játékok esetén is megfigyelhető a hátlap langyosodása, Tech2 Laci pedig külön kitért rá, hogy komoly terhelés hatására az S21 Ultra például 10°C-al volt melegebb, mint egy P40 Pro vagy egy OnePlus 8 Pro, ami azért is aggasztó, mivel a mért 48°C hosszú távon már akár az akkumulátort is károsíthatja.

   Eddig tehát nem úgy tűnik, hogy a 2100-as Exynos valóban jobb lenne, mint a Snapdragon 888, azonban bizakodásra adhat okot, hogy a hátránya kisebb mint tavaly illetve, hogy az S21 család még nagyon friss, így a melegedéssel kapcsolatos gondokat egy komoly szoftverfrissítéssel talán orvosolni lehet, így az év további részében megjelenő flagship Galaxyk már oda tudnak majd csapni a Qualcommnak.

Szólj hozzá

Samsung Hírek