2021. feb 13.

A 10.000 forintos okostelefonok furcsa világa

írta: 1nsanat1
A 10.000 forintos okostelefonok furcsa világa

forghoz_1.png

 

   A mobilpiaci árak drasztikus növekedésének korát éljük. A  nemrég még 40-50.000 forintos Redmi széria immár 60.000 forint fölött startol, a Samsung 70.000 forintért kínál belépő szintű készüléket, de a Huawei sem áll túl jól a belépő szinten. Az Apple pedig nemes egyszerűséggel teljesen figyelmen kívül hagyja azt, aki nem kíván kisebb vagyonokat költeni egy mobilra. Mit tehet tehát az a minimális igényeket támasztó, vagy épp alulfizetett ember, aki nagyon olcsón kíván telefonhoz jutni, mondjuk 10.000 forintért?

  A leggyakoribb válasz az, hogy lehetőleg spóroljon, mert ennyiért bizony nem kap semmit, ez azonban nem megoldás, ráadásul mennyit spóroljon? 40.000-et? Akkor meg már miért nem szed össze még 20.000-et, és vesz egy középkategóriás telefont? Szóval a pénz halmozása ilyen alapon elég sokáig folytatható, hiszen fél millió forintig bármire rá lehet mondani, hogy van annál még jobb telefon.

  A másik lehetőség a gombos telefon vásárlása lenne, ez azonban szintén problémás. Ezek a készülékek ugyanis alkalmatlanok a legtöbb gyakran használt applikáció futtatására, a kissé kompetensebb KaiOS-es típusok pedig billentyűzet ide vagy oda, bőven 10.000 forint fölött indulnak.

9311218860062.jpg

10.000 forintért már elég minőségi, cserébe kevés funkcióval bíró butatelefont lehet kapni

  Ott van még a használt piac is, de ez sem feltétlenül ajánlatos. Ilyen alacsony áron általában csak nagyon rossz állapotú, bármiféle garanciától mentes GSM boltokból szalajtott kacatot talál a vásárló, aki pedig keveset akar költeni a telefonjára, az valószínűleg a fizetős szervizt sem kívánja igénybe venni a jövőben, ha a jótállási jegy nélküli eszköze tönkremegy.

  A fent vázolt lehetőségekkel szemben ésszerű megoldás lehet a szolgáltatói mobil is, ami jó előfizetés esetén akár 0 forintért is kézbe vehető, viszont vannak elkötelezett feltöltő kártyások is, akik jó, ha 2-3 hónap alatt beszélik le a minimális összeget is, nekik pedig nem feltétlenül éri meg egy havonta 3-4000 forintos havi fix.

  Utolsó és egyben a címben már jelzett megoldás viszont az, ha nemes egyszerűséggel a vásárló egy 10.000 forintos okostelefont vesz, ebben az esetben persze két kérdés rögtön felmerül: Létezik egyáltalán ilyen? Ha létezik ilyen akkor mégis mire képes egy okostelefon amihez ilyen olcsón lehet hozzájutni? Az első kérdésre egy egyszerű igen a válasz, hiszen vannak ilyen típusok, a második kérdést viszont ilyen röviden nem lehet felelni, ezért következzen egy bővebb körkép a 10.000 forintos okostelefonok furcsa világáról.

  Az ilyen alacsony áron kapható mobilok a korlátozott lehetőségek miatt általában kifejezetten hasonló hardverrel kerülnek a piacra. Spreadtrum, ismertebb nevén Unisoc vagy Mediatek által gyártott jellemzően kiöregedett 4 magos és legjobb esetben is 1,5Ghz-es frekvenciájú lapkák adják ezen típusok lelkét amik ráadásul kénytelenek bőven 2000 mAh alatti kapacitású telepekből nyerni a korlátozott mennyiségű energiát. Memória és tárhely terén sincsenek eleresztve ezek a "csodák", hiszen a 2GB-nyi RAM már elképzelhetetlen, de a 16 GB-os kapacitásról is le kell mondani. Internetezni sem ideálisak ezek a filléres készülékek, hiszen nem, hogy 5, de 4G sincs, be kell tehát érni a maximum böngészésre elegendő 3G-vel.  Kamerák terén sem túl nagy a választék, az 5mp-es fő és a 2mp-es szelfikamera pedig már a jobbak közé tartozik. Összességében ezen típusok mindegyike pocsék specifikációkat kínál hihetetlenül alacsony áron, a gyártóknak tehát más téren kell valamit alkotniuk. Erre szerencsére két opció is a rendelkezésükre áll. Egyfelől megpróbálhatják a telefont kényelmesebbé tenni azzal, hogy a hátlapot valamiféle textúrával teszik kellemes tapintásúvá, így hitetve el, hogy az nem a legolcsóbb műanyagból készült, másrészt pedig ott van a szoftveres oldal, ami sokat nyomhat a latba, hiszen ebben a szegmensben a megfelelően optimalizált rendszer dönthet arról, hogy az adott mobil egy mindennapi felhasználásra pont alkalmas kütyü, vagy egy hasznavehetetlen, percenként lefagyó vacak. Végül pedig jöjjön a lényeg, a konkrét típusok!

 

media_4002222.jpg

 

Alcatel U3 2019

   

   Az Alcatel név hiába nem tündököl már régi fényében, a belépő szinten bizony nem kevés remekül sikerült készüléket dob piacra, elég az Alcatel 1S(2020)-ra gondolni. Sajnos az U3-as modelljük nem ilyen, de ne szaladjunk ennyire előre.

  A textil hatású hátlap "öreges" mintázata ellenére is szépnek mondható, illetve az összeszereléssel sincs komoly probléma, a méret pedig  kellemesen kompakt a 4"-es képátló miatt. Ami már kicsit zavaró, hogy az ilyen méretnél még éppen elfogadható 480p-s felbontás mellé botrányos betekintési szögek társulnak maximum elégséges fényerő mellett. Belül is felemás helyzet uralkodik. az 1500 mAh-s akkumulátor nem számít kicsinek a kategóriában, fél-egy napos üzemidőt pedig gond nélkül garantál az Alcateltől már megszokott optimalizált, épphogy módosított Android 8-as rendszernek és az alapfeladatokra kis jóindulattal alkalmasnak nevezhető 28nm-es MediaTek MT6580-as chipnek hála. Kamerás fronton szintén a kötelező minimumot kapjuk, elől 1,3 hátul 2 megapixeles szenzorok képében, amik fotózásra alkalmatlanok, de képi információk megörökítésére pont megfelelnek.  A gond viszont az, hogy a látszólag elfogadható készüléket gyakorlatilag haszontalanná teszi az, hogy csupán 512MB RAM és 4GB tárhely került bele, ami a rendszer tárolásához és futtatásához elég, de már az alapvető alkalmazások működtetése is szinte lehetetlen feladat a számára, komolyabb appok letöltésére pedig esélye sincs a vásárlónak. Emiatt hiába az Alcatel a mezőny legtapasztaltabb gyártója, az U3 2019 senkinek sem ajánlható.

 

0010832_blaupunkt-sf01-okostelefon-sotetszurke-2-ev-garanciaval_600.jpeg

Blaupunkt SF01

 

   A Blaupunkt érdekes cég. Német gyártó létére abszolút nem a prémium minőséget hozza semmilyen téren, termékeikre leginkább az egyszerűség és a legalapvetőbb funkcionalitás jellemző, ami természetesen a mobiltelefonokkal foglalkozó divíziójukra is igaz, így nem meglepő módon az SF01-es modelljük sem lóg ki a sorból.

 A színben és dizájnban egyaránt végtelenül szürke és olcsó hatású készülék igazából semmit sem tesz meg azért, hogy első látásra vonzó legyen, ehelyett inkább a belső hardverre erősít rá a szűkös büdzséből. Emiatt például a kijelző sem magasztalható sokat, ugyanaz a megdöntve zavaróan színeződő 4"-es 480p-s modul van itt is, mint a mezőny összes indulójában, ami a célnak megfelel, filmezésre azonban hasznavehetetlen. Akkumulátor terén sem lepődhetünk meg, az 1400-as telep éppen, hogy megfelel a mérsékelt használathoz. A negatív hangvételt azonban érdemes kicsit átváltani, hiszen a jó dolgokból is akad néhány. Ott van például a RAM és a tárhely mennyisége, ami 1, illetve 8GB. Ezek elsőre nevetséges értékek, azonban a MediaTek MT6580m chippel kombinálva az Andorid 7.0 mégis képes a suta, de legalább nem borzalmasan szaggató futásra, ráadásul a kisebb applikációkkal sem lesz gond. A legjobb dolog azonban még hátra van, ez pedig a kamera. A Blaupunkt ugyanis ezen a téren kiemelkedik a mezőnyből. 2 megapixeles előlapi egysége ugyan harmatgyenge, azonban a hátlapi 5 megapixeles szenzor érezhető előrelépés a riválisok 2 megapixeles megoldásaihoz képest, de nyilván ezzel is maximum ideális fényviszonyok közt lehet belépő szinten elfogadható képeket lőni. Az SF01 tehát egy egészen nyugodtan ajánlható mobil, de sajnos a nem túl minőségi összereléssel illetve az Android 7.0 tökéletlenségeivel azért számolni kell.

kepernyokep_2021-02-09_121414.png

 

iLike X1

 

   Sokan hangoztatják, hogy igazán rossz mobilgyártó nincs, minden cégnek van legalább egy figyelemre méltó telefonja. A Cubotnak ott van a szerethető Quest, a Ulefone az Armor szériával tör be a strapatelefonok piacára meglepő sikerrel, azonban gondban van az az ember aki az AKAI alá tartozó iLike palettájáról akar mondani egy jól sikerült modellt. Persze lehet létezik ilyen is, de egész biztos, hogy senki sem az X1-et fogja pozitív példaként felhozni.

  A végtelenül primitív, az olcsóságot magából csak úgy árasztó apró fehér mobil több hibával is küszködik és egyértelműen a mezőny leggyengébb tagja, ami bár papíron ugyanolyan kijelzőt kapott mint a többi felsorolt társa, viszont az érintésérzékenység terén nagyon gyengén szerepel. Az 1500 mAh-s akkumulátor még megfelelő lenne, azonban a rossz optimalizáció miatt a mindössze 1,1 Ghz-es MediaTek chip és az elavult Android 6.0 hamar elfogyasztja a kevéske energiát. A dolgot tovább rontja, hogy az 512MB/4GB-os kiszerelésnek hála az amúgy is erősen küszködő lapka képtelen párhuzamosan futtatni az alkalmazásokat. A kamerák sem mentik meg a készüléket, az 1,3 illetve 2 megapixeles értékek harmatgyengék és ez az elkészülő képeken is látszik. Már ha nem fagy le a kamera applikáció, amire bizony van példa. Az iLike X1 tehát egy kifejezetten pocsék készülék, könnyen lehet, hogy a hazai piac legrosszabbja.

 

pure.jpg

 

Navon Pure Micro

 

   A Navon a Blaupunkthoz hasonlóan az olcsó elektronikai eszközök piacát bővíti, az autós navigációkon kívül azonban többek közt telefonokat is alkottak. A pénzügyileg nem túl sikeres belépő szintű készülékeik közül a Pure Micro a legolcsóbb és a legbutább, viszont hiba lenne emiatt rossznak titulálni.

   A viszonyleg korrekt módon összeszerelt típus két színben is elérhető, feketében és fehérben, viszont érdemes az utóbbit beszerezni, hiszen a fekete előlappal párosítva ez  minőségibbnek tűnik. A látszat és az érzet pedig fontos, tudta ezt a Navon csapata is, épp ezért az olcsó műanyag hátlapot enyhén texturált matt kivitelűre tervezte, ami kellemes a kéznek és nem filléres hatású a szemnek. Kijelző terén teljesen ugyanaz mondható el az eszközről, mint az iLike kivételével az összes többiről: korrekt érzékenység, 480p, rossz betekintési szögekkel, középszerű fényerővel. Akkumulátor terén szintén nem igazán lehet kiemelkedő értékekről beszélni, az 1300 mAh nagyon kevésnek tűnik, viszont ez végeredményben mégsem szúr szemet. Ennek egyfelől  a Spreadtrum SC7731E lapka az oka, ami  papíron egy hajszálnyival gyengébb, mint a konkurensek MediaTek chipjei, azonban a tapasztalatok szerint kevésbé hevül, ráadásul a nagy igényű Android 6,7 esetleg 8 helyett a 8.1-es Android Go-t futtat ami egy remek hír, hiszen emiatt a 4 közül ez a típus terheli le legkevésbé a szűkös 1GB RAM-ot, de a 8GB tárhelynek sem foglalja le kapásból a felét. Ezek az okos szoftveres megoldások egyébként az egész rendszert behálózzák, emiatt fordulhat elő az, hogy a Pure Micro meglepően keveset akadozik. Természetesen ilyen olcsón nem lehet semmi tökéletes, a Navon pedig érezhetően a kamerákon spórolt, így a hátlapra egy 2, az előlapra pedig egy viccnek is rossz 0,3 megapixeles kis vacak lett elhelyezve, így szelfizés esetén hatalmas pixelek látványára lehet számítani, hiába van a szoftver tele olyan fotózást segítő funkciókkal amikkel még néhány középkategóriás készülék sem rendelkezik. A Pure Micro tehát közel sem hibamentes, de az alap feladatok elvégzése miatt egy bőven ajánlható mobil, ami talán még a Blaupunkt SF01-nél is jobb ajánlat lehet.

Szólj hozzá

Vélemény Alcatel Budget Navon Blaupunkt