2021. ápr 20.

Lángra kapott töltés közben egy Poco X3

írta: 1nsanat1
Lángra kapott töltés közben egy Poco X3

Szériahibára szerencsére nem kell gyanakodni

nnn.jpg

 

   A Samsung Galaxy Note 7 óta mindig borzongató hírnek számít, ha valahol valamilyen telefon esetleg elkezd púposodni, lángra kap, esetleg fel is robban. Tavaly például két ilyen híresebb eset is történt, egyik esetben egy néhány éves iPhone gyulladt meg az olcsó kínai webshopos töltő miatt, előtte pedig egy Redmi Note 7(a név kötelez?) kapott lángra, ami, mint utólag kiderült már az eset előtt sem volt különösen jó állapotban, jó eséllyel tehát ez okozhatta a problémát. Idén sem maradhatunk természetesen spontán mobiltüzek nélkül, a mostani áldozat pedig egy Poco X3.

  Az indiai Aryan még 2020 decemberében jutott hozzá a remek ár-érték aránnyal bíró, a hatalmas akkumulátort gyorstöltéssel kombináló eszközhöz, amit ráadásul korábbi Poco X2-ese felváltására vett(nem túl bölcs csere, a két készülék közt alig van teljesítményben lényegi különbség), tehát egy igazi Poco rajongóról van szó. A márka iránti vonzalmának azonban jó eséllyel véget vetett az, hogy egyik nap az éppen töltődő X3-asa egyszerűen lángra kapott töltés közben és az akkumulátor nemes egyszerűséggel felrobbant.

  A céggel hamar fel is vette a kapcsolatot és meg is indult az eszköz vizsgálata, hiszen ilyen esetben mindig fennáll a lehetőség, hogy a hiba az egész szériát érinti. Hamar kiderült, hogy jelen esetben nem a töltő volt a ludas, hiszen egy gyári egységről volt szó, Aryan nem bízta a telefonja akkumulátorát holmi filléres bóvlira.  Az is nyilvánvalóvá vált, hogy nem beázás, vagy extrém környezeti hőmérséklet felel a problémáért, hiszen vízre utaló nyomokat nem talált a Poco a telefonban és valljuk be, egy hálószobában ritkán állítja be az ember 60°C-ra a klímát. A történetnek azonban mégsem lett jó vége a "főhős" számára, ugyanis kiderült, hogy nem mondott el mindent az esetről. Például azt az "apróságot" elfelejtette megemlíteni, hogy bár viszonylag új volt a készüléke, de korábban már ejtés, vagy csapódás miatt érte sérülés a mobilt, a vékony műanyag hátlap, és a keret pedig lehet, hogy jól felfogta az ütést és nem tört be, de belül az akkumulátor bizony komoly sérülést szenvedett, emiatt pedig áram alá helyezve hamar elkezdett púposodni a telep, majd egy pont után megadta magát és kigyulladt.

  Az eset persze sajnálatos, hiszen lehet, hogy Aryan egy látszólag ártalmatlan horpadás miatt bukta el remek készülékét, azonban remekül rávilágít arra, hogy mennyire  veszélyes a "csak kicsit berepedt a kijelző sarka, majd veszek rá fóliát" típusú telefonok bevizsgálás nélküli használata, hiszen ha egy ilyen eset éjjel, egy másik szobában történik és emiatt nem ébred fel a felhasználó a telefon végét jelentő pukkanásra, akkor akár a lakás is felgyulladhat. További érv a fokozott figyelem mellett, hogy az akkumulátor a telefon egyik legolcsóbban cserélhető része, a 10-15.000 forintos nagyságrendű javítás pedig bőven olcsóbb mint egy teljesen új készülék.

Szólj hozzá

Hírek Xiaomi Poco