2021. máj 18.

Zenfone 8: Maximalizmus miniatürizálva

írta: 1nsanat1
Zenfone 8: Maximalizmus miniatürizálva

zenfone-8_group-shot_all-color_01-e1620825992262.jpg

 

   Be kell vallanom, rég vártam már annyira egy telefon bemutatását mint a Zenfone 8 esetén. Ennek két oka van: Egyfelől szimpatikus az ASUS a határokat állandóan feszegető mentalitása aminek köszönhetően évente elég kevés, de annál emlékezetesebb mobilt dobnak piacra, másfelől a kompakt mobilok szerelmese vagyok. Sajnos azonban eddig nem igazán találtam meg a számításaimat egyik egykezes típusban sem.

   A Sony kompakt Xperia 5 sorozata bár vérbeli flagship, azonban a magassága és kávái miatt a kompakt jelző csak hellyel-közzel állja meg a helyét. A Galaxy S10e és az iPhone 12 Mini ezzel szemben már két valóban aprócska készülék, de közös jellemzőjük, hogy nélkülözik a 2021-ben már elvárható 90-120hz-es képfrissítést(a Samsung esetében a kora miatt ez teljesen érthető, az iPhonenál viszont már az ár ismeretében nem lehetünk elnézők) illetve kifejezetten rosszul teljesítenek akkumulátor szempontjából és átlagos használat esetén is nagyon ritka az egy napos üzemidő, a viszonylag lassú töltés(S10e:15W iPhone 12 Mini:20W, régebbi gyári adapterrel viszont csak 5W) pedig tovább ront a helyzeten. Plusz egy esélyesként még felmerülhet a P40 neve, de itt sem érhető el a magas képfrissítés, ráadásul a Google hiánya is probléma, Pro verziója pedig minimális többletáron sokkal jobb specifikációkat kínál. Egy ilyen szűk és hiányosságoktól nem mentes mezőnybe érkezett meg tehát az ASUS aprócska üdvöskéje, ami ahelyett, hogy hozta volna a kötelezőket és piacra dobott volna egy elfogadható "minit", inkább megalkotott egy telefont, ami néhány tekintetben még az Ultra modellekkel is felveszi a versenyt.

   Egy egykezes mobilnál nem lehet nem a külsővel kezdeni az ismertetést, viszont a Zenfone 8 estén ez egy hálátlan téma. Az 5,9"-es kijelző előrevetíti a készülék méretét, ami nagyjából  az iPhone 12 dimenzióinak felel meg, csak éppen sokkal kézreállóbb formával, szóval valóban pici telefonról van szó, ami magasságát tekintve 150, szélességben pedig 70mm alatt marad(ez volt az a két határérték, amit az ASUS nem akart átlépni a tervezés során), azonban ezen túlmenően nincs igazán miről beszélni. Az extrém megoldásairól ismert vállalat ugyanis megalkotta az idei év egyik, ha nem a legunalmasabb dizájnját. A matt hátlap ezüst vagy fekete színben tűnik el a szebbnél szebb konkurensek közt, amire a látszólag véletlenszerűen elhelyezett és formált kamerasziget is rátesz egy lapáttal. A keretet mondjuk kicsit feldobja a kék bekapcsoló/funkciógomb(igen, nem csak egy feladatkör jutott a színezett gombra), de szemből megint a minden középkategóriás telefon sajátjának mondható lapos, se vékonynak, se vastagnak nem nevezhető kávákkal körülvett és kameralyukkal megtört kijelző fogad. Persze csak addig, amíg be nem kapcsolódik a mobil.

  A képernyő felvillanása után azonban a középkategóriás benyomás hamar elillan, ugyanis a Zenfone 8 a kis méret ellenére nem igazán spórolt a minőségen. Nevezetesen egy Gorilla Galss Victussal védett, akár 1100 nites fénysűrűségre is képes 120hz-es AMOLED panelt kapunk, ami bár "csak" FullHD felbontású, de az 5,9"-es méret okán így is jelen van a 450ppi körüli pixelsűrűség, ami remek érték. A csúcskategóriás látványt csak minimálisan csorbítja a bal felső sarokba elhelyezett, újdonságnak számító szelfi kamera, ami bár sem szenzorméret, sem felbontás terén nem világelső, de korrekt, 12 megapixeles képeket és 4K/30fps-es videókat szül. Egyetlen zavaró tulajdonsága a lencse körül elhelyezett fényes gyűrű, ami miatt sötét háttér esetén sem tud igazán eltűnni a szemek elől a mobil "szépségpöttye".

  A képalkotó rendszer másik fő része a hátlapon helyezkedik el a már említett jellegtelen kameraszigeten. Itt amúgy mindössze két kamerát és egy vakut találunk, ami egyfelől lehet csalódás, hiszen már a belépő szinten is találunk négy hátlapi egységgel szerelt típusokat, másfelől viszont logikus lépés. Két kamera ugyanis értelemszerűen jóval kevesebb helyet foglal, mint négy, ráadásul a számok nem mindent árulnak el. Az ASUS ugyanis tökéletes döntést hozott és két Sony szenzort szerelt a típusba, amik közül a 64mp-es a széles, a 12mp-es pedig az ultraszéles látószögű optikát kapott, ráadásul előbbi pedig optikai stabilizálást is kapott. A végeredmények pedig magukért beszélnek. Fotós téren a remek színhűség és a digitális, de háromszoros értékig remekül működő zoom ami említésre érdemes, míg a videózás szerelmeseit a 4K/120fps-es vagy a 8K/24fps-es felvételek nyűgözheti le. Természetesen nem hibátlan ezen a téren sem a Zenfone 8, hiszen egy Mate 40 Pro, egy S21 Ultra, vagy akár egy iPhone 12 Pro Max  szintjét nem éri el, éjszaka pedig egész felejthetően szerepel, de egy S21-el például gond nélkül felér.

  Az igazi csoda azonban nem az elő és a hátlapon keresendő, hanem a telefon egyéb részein. Például a kereten. Itt ugyanis meglepően sok dolog található. A szokásos három gomb, bár nem meglepő, az azonban igen, hogy valójában inkább 4 vagy 5 gomb funkcióját látja el. A bekapcsológomb ugyanis funkciógombként is funkcionál és dupla vagy hosszú megnyomásra is testreszabható módon reagál. Ezzel azonban nincs vége a felhozatalnak. A Zenfone 8 ugyanis kapott jack csatlakozót(ennyit arról, hogy a helyspórolás miatt kellet lehagyni a jacket telefonokról), parádésan szóló sztereó hangszórókat és egy értesítési ledet is(remek lehet azoknak akik az üzemidő kinyújtása érdekében nem akarnak Always on displayt használni). A szokásos USB-C csatlakozó is jelen van ráadásul elég szép, 30W-os töltési sebességet is támogat, amire mondjuk szükség is van a vezeték nélküli töltés hiánya miatt.

  A készülék képzeletbeli szétszedése után további érdekességeket is találunk a hátlap alatt. A 30W-os gyorstöltés ugyanis nem egy a kompakt telefonoknál megszokott 2, maximum 3500 mAh-s telepet tölt föl, a mérnökök ugyanis jó sok "tetrisezés" után elérték, hogy képesek legyenek nem kevesebb mint 4000 mAh-s akkumulátort bezsúfolni az amúgy vastagnak sem mondható készülékbe. Mondhatnánk, hogy ez a 120hz és a még nem említett csúcslapka miatt teljesen átlagos üzemidőt garantál, azonban a saját mezőnyében a Zenfone 8 képernyőideje már-már példátlan. A pozitív sokk azonban itt még nem ér véget, ugyanis nyers erőben is maradandót alkotott a vállalat. Ennek egyik összetevője a RAM, ami bár a leggyengébb kiszerelésben 6GB és "csupán" 128GB tárhellyel párosul, a legerősebb kiadás már 256GB-nyi adatot képes tárolni, memória terén pedig nemes egyszerűséggel gúnyt űz az iPhone 12 Miniből, hiszen 16GB-nyi RAM-ja pontosan négyszerese az Apple kompakt mobiljáénak. 

   Persze a GB-ok önmagukban nem hajtanak meg egy telefont, de a Snapdragon 888 már igen. Ráadásul nem is akárhogy, a Zenfone 8 ugyanis teljesítménymódban 770.000 pontot könnyedén kiprésel magából Antutun, némi melegedés árán pedig 3-4 lefuttatáson át is képes tartani ezt az értéket, miközben a legtöbb rivális ilyen feladatnál akár 50.000-nél is több pontot veszíthet. Ilyenkor természetesen a sárkány étvágya az 5nm-es kialakítás ellenére is megnövekszik, így ezt a módot maximum kompetitív, téttel rendelkező játékok esetén érdemes bekapcsolni. A remek számok viszont nem csak a hardverből fakadnak, legalább ekkora szerep jut a ZenUI-nak is, aminek aktuális verziója Android 11 alapokon fut, testreszabhatósága, átláthatósága és optimalizáltsága pedig a legnagyobbakéval vetekszik, annak ellenére, hogy az ASUS telefonos divíziójának fejlesztési kerete össze sem mérhető a nagy riválisokéval.

   A Zenfone 8-al szemben ezek után elég nehéz kritikát megfogalmazni. A vezeték nélküli töltés és a telefotó kamera hiánya értelemszerűen hiányosság és a szelfik sem egészen olyanok mint amiket a nagytesó flip kamerája készít, de ezek az apró kompromisszumok garantáltan feledésbe merülnek az árcédula láttán. 240.000 forintért ugyanis nem létezik még egy ilyen gazdagon felszerelt és mégis kezelhető méretű mobil a piacon.

   

 

 

Szólj hozzá

Vélemény Asus