2021. júl 20.

Always on display funkciót kaphat az iPhone 13

írta: 1nsanat1
Always on display funkciót kaphat az iPhone 13

gsmarena_003_4.jpg

   Az OLED kijelzős androidos mobilok tulajdonosainak már évek óta rendelkezésére áll egy hasznos és közkedvelt funkció az Always on display. A látszólag modern technológia azonban távolról sem új, hiszen már  2009-ben elérhető volt egy szűk csoportnak, a Nokia N86 tulajdonosoknak, később pedig a Lumiáknak köszönhetően széleskörben ismertté is vált és szépen lassan minden nagy gyártó átvette az ötletes funkciót az Apple-t kivéve. Most azonban a hírek szerint az almás cég 12 év után saját képére kívánja formálni az AOD-t.

  A Bloomberg derítette ki a napokban, hogy a 13-as széria az elődökhöz képest új funkciót kap, mely folytonos megjelenítést tesz majd lehetővé a kikapcsolt kijelzőn is. Az újítást elvileg azért halogatták eddig, mivel csak a 12-es szériára lett minden modellben OLED panel IPS helyett, illetve a gyenge üzemidőn is tovább rontott volna egy ilyen megoldás. Most azonban, hogy méretesebb akkumulátorokról és energiatakarékosabb LTPO AMOLED kijelzőkről szólnak a pletykák végre megvalósíthatónak ítélték az AOD integrálását az iPhoneokba.

  A magyarázat persze kissé izzadtságszagúra sikeredett, hiszen ez a funkció már számtalan nem túl combos üzemidejű telefonban is gond nélkül helytállt fix 60hz-es képfrissítésnél is, ráadásul idén sem kap mindegyik modell 120hz-es LTPO megjelenítőt. A szokásos érv sem állja meg a helyét, miszerint az Apple kivárt, amíg az adott technológia megbízhatóvá, kiforrottá válik, hiszen az AOD-k fejlesztői már a megjelenített tartalom folytonos helyváltoztatásával a beégést is kiküszöbölték évekkel ezelőtt. Az Apple tehát meglehetősen komoly késéssel, de végre ráeszmélt a folytonos megjelenítés komoly előnyeire az iPhone felhasználók pedig a widgetek után újabb régóta várt funkciót kapnak a kezükbe, amit a vállalat a 12 éves kora ellenére jó eséllyel forradalmi újdonságként fog bejelenteni.

Szólj hozzá

Apple iPhone Hírek