2021. júl 31.

Kína után Indiát is elveszíteni látszik a Samsung

írta: 1nsanat1
Kína után Indiát is elveszíteni látszik a Samsung

samsung-india-gst-investigation.jpg

  

  Európából szemlélve nehéz nem azt látni, hogy a Samsung minden korábbinál sikeresebb, egyértelműen piacvezető szereplője a mobilos iparágnak, hiszen kontinensünkön mindenki másnál nagyobb példányszámban értékesítenek több tucat féle típust évente. Globálisan azonban egész más a helyzet, hiszen, annak ellenére, hogy a cég a trónon ül, de már csak 2%-al előzi meg eladások tekintetében a Xiaomit ráadásul az elmúlt években Kínát mint virágzó piacot teljesen elvesztette, most pedig úgy tűnik a jövő nagy felvásárlójának kikiáltott Indiáról is le kell mondania.

  A Samsung aggodalmának oka a Counterpoint Reserach által megjelentetett kimutatás, mely a 2020-as és a 2021-es első féléves eladásokat és a gyártók piaci részesedését vizsgálta. Az eredmények ugyanis 2020-ban még elég kedvezően alakultak. Bár a Xiaomi már tavaly is az indiai piac királya volt, a Samsung még a sarkában loholt, a Realme, valamint a kifejezetten Indiára építő, gyakran helyi márkák pedig még biztonságos távolságban, alapos lemaradással követték a nagyobb neveket.

gsmarena_003_1_1.jpg

 2021-re azonban minden radikálisan megváltozott, a Realme ugyanis terjeszkedésbe fogott világszerte, az indiai gyártók pedig elkezdtek egyre vállalhatóbb készülékeket piacra dobni, így minden más versenyzőnek komoly akadály torlódott az útjába, ami minden gyártót másképp érintett. A Xiaomi például megúszta egy 0,1%-os visszaeséssel, de még a Vivo 2%-os csökkenése sem túl jelentős(főleg, hogy a Realme feltörése bőven kárpótolja a BBK electronics vezetőségét), azonban a dél-koreai óriás már nem volt ilyen szerencsés. A vállalat ugyanis röpke egy év alatt 8%-ot esett vissza a népes országban, ami bizony nem fillérekben mérhető veszteség, ráadásul egy éppen felívelő országban elbukni sokkal rosszabb, mint elveszíteni egy stagnáló piacot.

 

Szólj hozzá

Samsung Hírek