2021. aug 07.

Most vedd meg: OnePlus Nord

írta: 1nsanat1
Most vedd meg: OnePlus Nord

Még mindig remek vétel a középkategóriás OnePlus

200805050525_oneplus_nord_5g_128gb_8gb_dual_sim_kk_okostelefon_01.jpg

 

  A OnePlus Nord már megjelenése pillanatában telitalálat volt. Konkurenseit vagy prémium minősége, vagy jobb specifikációi miatt utasította maga mögé és bár flagshipkillernek még a legnagyobb jóindulattal sem volt nevezhető, hiánytalanul hozta azt a bizonyos OnePlus érzést remekül optimalizált szoftvere és árához képest kitűnő hardverrel.

   Az idő persze szépen lassan eljár minden típus felett, és a 160-170.000 forintos ársávban már egészen másféle készülékek mozognak, például a típus közvetlen utódja, a Nord 2, azonban a mobilpiacon mindig is létezett a bezuhanó árak jelensége, mely miatt egy egy évvel korábbi modell az esetek többségében jobb vétel lehet, mint egy friss típus. Ez pedig a Nordra is igaz, hiszen a típusból már a 8/128GB-os verzió is mindössze 109.990 forintba kerül most az EMAG-on.

  Ilyen árazással pedig szinte ajándék a Nord. 90hz-es AMOLED kijelzője, 5G képes lapkája és összesen hat kamerája nagyjából a remekül sikerült, de kicsit drágább Samsung Galaxy A52-vel teszi egy ligába, ami viszont nélkülözi az 5G-t és anyaghasználat terén is elmarad a Nordtól, de egy szintén borsosabb árú Redmi Note 10 Proval való összevetést is gond nélkül kiáll a OnePlus készüléke.

 

 

Akciós ár: 109.990

Ha meg szeretnéd tekinteni az akciót, kattints ide

 

A típus főbb adatai:

Képernyő típusa: AMOLED

Képernyő mérete: 6,44"

Képfrissítés: 90hz

Képernyő felbontása: 1080x2400

Redszer: Android 10(frissíthető Android 11-re)

Chipset: Snapdragon 765G(7nm)(5G)

Antutu pontszám: 315.000

RAM: 8GB

Tárhely: 128GB

Bővíthetőség: Nincs

Kártyafoglalat: Dual SIM

Jack csatlakozó: Nincs

Akkumulátor: 4115 mAh

Töltési sebesség: 30W(USB-C)

 

Hátlapi kamerák:

48MP f/1.8 Széles látószögű

8MP f/2.3 Ultraszéles látószögű

5MP f/2.4 Mélységérzékelő

2MP f/2.4 Makró

Videózás: 4K/30fps

 

Előlapi kamerák:

32MP f/2.5

8MP f/2.5 Ultraszéles

Videózás 4K/60fps

Szólj hozzá

OnePlus Midrange Most vedd megű