2021. sze 22.

Litvánia szerint kerülni kellene a Xiaomi, meg úgy összességében a kínai mobilokat

írta: 1nsanat1
Litvánia szerint kerülni kellene a Xiaomi, meg úgy összességében a kínai mobilokat

De azért főként a Xiaomitól érdemes rettegni!!!

mi10tseries-2.png

 

  Bár látszólag két, teljesen eltérő téma a politika és a mobilipar bizonyos pontokon igenis összefügg. Elég csak azt megnézni, hogy mennyien gondolják úgy, hogy az USA Huawei elleni hadjárata színtisztán politikai ügy, amit az is megerősíteni látszik, hogy a Xiaomi ellen például pert is vesztettek amiért ok nélkül tettek lépéseket a cég ellen. Most azonban egy jóval kisebb állam, nevezetesen Litvánia is beszállt az adok-kapokba és az ország kiberbiztonsági hivatala teszteknek vetett alá több készüléket is abból a célból, hogy feltárják, jelentenek-e kockázatot.

   A vizsgálat eredményének ismertetése előtt érdemes megnézni, mennyire volt komoly ez a művelet. A teszt során a Kínával jelenleg kifejezetten rossz viszonyban álló litvánok mindössze három, kizárólag kínai gyártóktól származó készüléket vizsgáltak be, nevezetesen a Xiaomi Mi 10T-t, a Huawei P40 5G-t és a OnePlus 8T-t, tehát már csak a vizsgált típusok kis száma, illetve azok származásának megkérdőjelezhetősége (nem tudni, hogy hivatalos, Litvániába szánt modellekről, vagy GSM boltokból összeszedett szürkeimportos termékekről van szó) is felveti a vizsgálat kétes hitelességét.

  Az ellenőrzést a OnePlus zárta a legjobb eredménnyel, ott ugyanis nem találtak semmiféle biztonsági rést, vagy gyanús szoftvert, így a gyártó termékeit a kiberbiztonsági hivatal biztonságosnak ítélte meg. Kicsit rosszabbul végzett a P40 5G, ahol az egyetlen lényegi kifogás az volt, hogy az AppGallery(a Huawei saját alkalmazásboltja) néhány esetben külső weboldalra irányít át(ezek jellemzően a Huawei hivatalos nyereményjátékai), ami kockázati tényező lehet. Másik kifogás az volt, hogy a Huawei telefonokon a szankciók miatt sok applikáció külső forrásokból kérhető csak le, ami szintén nem olyan biztonságos mint a Play áruház, bár a dologhoz hozzátartozik, hogy ezek a harmadik félhez tartozó források bármely telefonon elérhetők és használhatók, szóval ilyen szempontból bármelyik telefon veszélynek van kitéve.

  A legrosszabbul azonban nem a Huawei járt, hanem a Xiaomi. A gyártóval kapcsolatban ugyanis az a kritika merült fel, hogy a Mi 10T-n található gyári Mi böngészőben van egy beépített funkció, ami szükség esetén blokkol bizonyos találatokat, jellemzően a Tajvannal és Tibettel kapcsolatos kifejezésekre adott találatok kerülnek cenzúrázásra. Csak úgy mellékesen azért megjegyezték, hogy amúgy ez a funkció ki van kapcsolva, tehát a Xiaomi a globális piacra szánt mobiljain nem blokkol semmiféle találatot, de mint jelezték, ez frissítéssel bármikor bekapcsolható távolról. 

  A funkció bár erkölcsileg erősen vitatható, nem szabad elfelejteni, hogy ezt a fajta cenzúrát a Google, az Apple és a Microsoft is önként alkalmazza Kínában, tehát valós többletkockázatot nem vállal aki Xiaomi terméket vásárol, Litvánia védelmi miniszterhelyettese, Margiris Abukevicus azonban nem ilyen derűlátó, és kijelentette: 

“A mi ajánlásunk az, hogy ne vásároljunk új kínai telefonokat, és amilyen gyorsan csak lehet, szabaduljunk meg a már meglévőktől”

  Azt, hogy három, azaz három darab telefon vizsgálata után(melyek közül egyel szemben semmiféle kritikát nem tudtak megfogalmazni, kettő esetében pedig csupán más eszközöknél is jelen lévő biztonsági kockázatokra hívták fel a figyelmet) egy felelős személy a meglévő telefonjaik kidobására szólítja fel a teljes lakosságot, fölösleges is kommentálni, döntse el mindenki maga, hogy a továbbiakban is használja-e a jobbnál jobb Xiaomi, OnePlus, Oppo és Huawei készülékek egyikét, vagy rettegéstől eltorzult arccal, félelmében sikítva dobja ki azokat az ablakon, amiért külső forrásból letölthető rá esetleg egy vírusos applikáció.

Szólj hozzá

Hírek Xiaomi