A mobilok világa tele van kreatív, előremutató és hasznos fejlesztéssel. Az USB-C például elhozta a gyorstöltés világát, a periszkóp kameráknak és a fejlett algoritmusoknak hála a prémium mobilok immáron a kompakt fényképezőkkel vetekednek a magas minőségű OLED panelek pedig akár tűző napfényben is kiválóan olvashatók maradnak. Ez azonban csak a mérleg egyik serpenyője, a hasznos újítások fennmaradásának ugyanis az evolúció elve alapján záloga, hogy nagy számú haszontalan megoldásnak időről-időre fenn kell akadnia a rostán. Vannak azonban olyan előnytelen fejlesztések is melyek még viszonylag frissek és nem volt idejük teljesen eltűnni. Ezek közül próbálunk most szemezgetni és kideríteni mi a sikertelenségük oka, megéri-e fejleszteni őket és egyszerű tévedés, vagy tudatos, haszonleső marketingstratégia miatt kerültek egyáltalán a vásárlók szeme elé.

Szabványokon kívül: Huawei Nano memory

  A Huawei mindig is ismert volt az újszerű, kísérleti megoldásairól és arról, hogy nagyon igyekszik szoros ökoszisztémát kiépíteni a termékei köré. Ez az esetek többségében remekül működik, de sajnos van a rossz döntésre is néhány, amik közül talán a Nano memory kártyák keltették a legnagyobb felzúdulást a tesztelők körében.

  A kínai óriás által megalkotott és még máig is használt termék ugyanis  bárhogyan is nézzük egy szimpla microSD kártya csak éppen egy Nano SIM méretével. Semmivel sem gyorsabb, semmivel sem nagyobb kapacitású, mint az alig nagyobb "elődje", viszont korlátozott felhasználhatósága miatt jelentősen drágább. A Nano memory pártolói ugyan gyakran felhozzák, hogy ezzel a megoldással tovább zsugorítható a SIM tálca, illetve, mivel a Huaweié a szabvány így ellenőrizheti, hogy nevenincs gyártók ne dobhassanak piacra selejtes darabokat, ez azonban sajnos messze nem elég a hátrányok kompenzáláshoz.

  A Nano memory kártyák ugyanis méretüknél fogva nem kompatibilisek semmilyen más eszközzel, csak a Huawei csúcskategóriás készülékeivel(az alsó és középkategóriában a gyártó nem tért át az új szabványra), ezek pedig akárhogyan nézzük, rétegtermékek, melyek a gyártó profitéhsége miatt így még a cég saját ökoszisztémáján belül is elszigetelődnek, hiszen aki mondjuk egy P Smart Pro-ról kíván váltani egy P40 Prora, az az új szabvány miatt könnyen memóriakártyacserére kényszerülhet.

A körülményesség netovábbja: Érintés nélküli gesztusvezérlés 

  Az LG által kitalált és a Huawei által tovább csiszolt érintésmentes gesztusvezérlés a mobilok esetén egy teljesen értelmetlen ötlet. A dél-koreai gyártó a megalkotásakor kínosan ki akart tűnni a tömegből, ezért a jól bevált ujjlenyomat és arcazonosítás mellé egy tenyérazonosító funkciót is beleraktak a telefonba, mondván sokkal egyszerűbb integetni a telefonnak mint pusztán hozzáérni vagy egyszerűen ránézni. Ez a funkció esetlensége miatt önmagában nem lett volna vásárlási érv, ezért ki is lett bővítve néhány, abszolút megbízhatatlanul működő kézlegyintésen vagy a csukló elforgatásán alapuló mozdulattal, melyek csak  a legalapvetőbb funkciókat voltak képesek betölteni, így a közelébe sem értek egy hang alapú asszisztensnek. 

  A Huawei ezen csiszolt egy keveset a P40-es szériára, de ők is csupán addig jutottak, hogy az elérhető 3-4 gesztust a telefon már megbízhatóan ismerte fel, azonban a képernyőkép készítése funkción túl semmiféle gyakorlati hasznot nem tudott felmutatni a kínai gyártó sem.

   Ezek után nem is véletlenül van kihalás szélén ez a közel haszontalan funkció. Egyfelől egy  kis képernyős eszközt az ember nem tesz magától olyan távolra, hogy ne érje el gond nélkül, másfelől borzasztó kínosnak hatna, ha az utcán az emberek az arcuk mellé emelt kézzel integetnének össze-vissza a telefonjuknak, miközben az eszközt tartó kezük önmagában bőségesen elég lenne a kezeléséhez. A megoldás egyébként nem lenne teljesen értelmetlen, ugyanis egy ultraszéles látószögű kamera esetén egy tabletbe építve sok feladatot könnyítene meg, azonban így, hogy a megoldásban hívő két cég közül az egyik a fennmaradásáért küzd, a másik pedig már ki is vonult a mobilpiacról, nem sok esély van a távoli gesztusvezérlés továbbfejlesztésére.

Számháború: Fölösleges kamerák

   A többkamerás telefonok megjelenésekor nagyon sokan húzták a szájukat, hogy mégis minek az, úgyis csak egyet használ az ember, stb, Persze a fanyalgókra alaposan rácáfoltak a gyártók, hiszen az LG ultraszéles, az Apple telefotó vagy épp a Huawei profi éjjeli fotókat garantáló monokróm kamerája minden volt csak haszontalan nem. Aztán mint minden, a többkamerás kialakítás is átszivárgott a közép és belépőkategóriába, a költségcsökkentés okán azonban itt nem is jöhettek szóba komoly szenzorok, így a felhasználók többsége be kellett, hogy érje 2-5MP-es mélységszenzorokkal, amikhez újabban már grátiszként jár egy 2MP-es makró egység is. Felmerül azonban a kérdés: Kell ez nekünk?

  A rövid és tömör válasz az, hogy nem. Sajnos ezek a valóban működő kamerák a valóságban nem érnek sokkal többet mint a filléres kínai hamisítványok műanyag lencséi mögé pakolt matricaszenzorai, hiszen minden gond nélkül kiválthatók. Ami a mélységérzékelőket illeti, a modern chipek már gond nélkül képesek arra, hogy szoftveresen válasszák el az elő és a hátteret egymástól kitűnő minőségben. Ezek a jelentéktelen alkatrészek ráadásul még AR élményt sem képesek nyújtani mint egy rendes ToF szenzor, így ha egy telefon specifikációi közt ott szerepel a "depth sensor" akkor tudható, hogy mindimum egy töltelék kamerával számolni kell.

  Kevésbé borzasztó a helyzet a makró kamerák terén, itt ugyanis elkezdtek megjelenni az autofókuszos 5MP-es, már egész vállalható végeredménnyel dolgozó megoldások is, azonban a gyártók többsége kitart az ócska fixfókuszos, vállalhatatlan minőségben rögzítő megoldások mellett. Félreértés ne essék, ezek képesek fényképek megörökítésére, sőt fel is ismerhető, hogy a fotón mi szerepel, így szigorúan véve használható eszközökről beszélünk, de az esetek jó részében megfigyelhető, hogy a fő szenzorral történő digitálisan zoomolt felvételek messze szebbek és részletesebbek, mint a dedikált makrószenzor által megalkotott 2MP-es förtelem.

  A fent ismertetett dolgokon kívül persze még számtalan hibás megoldás létezik napjaink mobilpiacán, ezek ismertetése azonban még várat magára, hiszen az összes szerencsétlen, de mégsem mellőzött fejlesztés ismertetése akár egy rövidebb könyvet is megtöltene.