2020. okt 14.

Mégsem jó az iPhone 12-höz a régi adapter?!

írta: 1nsanat1
Mégsem jó az iPhone 12-höz a régi adapter?!

Kellemetlen meglepetéseket szülhet az Apple "környezetvédő" döntése

iphone-charger.jpg

  Az Apple azon döntése, hogy ezentúl kihagyja az összes ezentúl kínálatban lévő iPhone dobozából a töltőadaptert és a fülhallgatót elég megosztóra sikeredett. Egyesek szerint gátlástalan garasoskodásról van szó, mások azonban egyetértenek a cég magyarázatával, miszerint ezzel komolyan csökkenthető az iPhoneok környezetszennyező hatása. A döntés támogatóinak egyik fontos érve eddig az volt, hogy bár az Apple töltőkábelei elég gyorsan tönkre tudnak menni, de az úgyis járni fog a telefonhoz, a tartós adapterből viszont mindenkinek van már otthon legalább egy. Az iPhone 12 megjelenésével azonban fény derült arra, hogy ez nem feltétlenül igaz.

  Az új széria modelljeit megvásárlók ugyanis hamar szembesülhetnek azzal, hogy a kábel amit kaptak Lightning-USB-C végződéssel rendelkezik. A komoly gond pedig ott kezdődik, hogy az Apple eddig egyedül az iPhone 11 Pro és Pro Max modellekhez mellékelt USB-C foglalattal ellátott adaptert, ráadásul elég kevés gyártó állt át egyenlőre erre a megoldásra, szóval elmondható, hogy aki nem a 11-es szériáról vált idén a legújabb iPhoneok egyikére, annak be kell szereznie vagy egy az aksira nem túl jótékony hatással lévő 3. féltől származó adaptert, vagy be kell szereznie az Apple méregdrága adapterét, ha ki akarja használni a dobozban mellékelt gyorstöltést is támogató kábelt.

mx0k2.jpg

Az USB-C végződés sehogyan sem passzol a leggyakoribb 5W-os Apple Adapterekbe

  A zavaró helyzet feloldására pedig két magyarázat is napvilágot látott: Az első szerint az Apple megint egy pofátlan lehúzást visz végbe azzal, hogy az adapter megvételére félig-meddig kényszeríti a vásárlót, a második elmélet azonban arról szól, hogy pusztán átgondolatlanságról van szó, az pedig még kedves gesztus is, hogy a gyorstöltő adapterhez passzoló kábellel lepték meg a vevőiket. Azt, hogy melyik lehet a helyes teória, mindenki döntse el.

Szólj hozzá

Apple iPhone Hírek