2020. dec 27.

Érkezik a portok nélküli iPhone?

írta: 1nsanat1
Érkezik a portok nélküli iPhone?

iphone-wireless-charging-no-charging-port-concept.jpg

 

   Ha az ember rákeres az interneten az "Apple" és a "töltő" szópárosra, akkor jó eséllyel 3 féle cikket talál: Az egyik az iPhone dobozokból kihagyott töltő kapcsán megfogalmazott kritikák, vagy épp magyarázkodások halmaza, a másik azon határozattal kapcsolatos, miszerint környezetvédelmi okokból Európában kötelezővé válik az USB-C port használata a mobilokon. A harmadik téma pedig amivel kapcsolatban csak mostanában kezdett el foglalkozni a sajtó közvetlenül következik az előző kettőből: Az iPhoneok vezetékes töltés nélkül maradhatnak. Ezzel a pletykával pedig érdemesebb foglalkozni, mint elsőre gondolnánk, hiszen minden jel szerint pár éven belül megvalósulhat a ma még extrémnek tűnő ötlet.

 

   A csatlakozók előnyei és hátrányai

 

  Először is érdemes tisztázni, hogy a vezeték nélküli adat és energiaátvitel világában mi szükség lehet a hagyományos csatlakozókra. Nos ezt fajtája válogatja, de összességében elmondható, hogy a vezetékes megoldások általában kompromisszum mentesebbek. Egy külön audio chippel szerelt LG V50 például egy jackes kábellel szerelt fejhallgatóból képes kihozni a maximumot lényegében 0 késleltetéssel és ugyanennyi torzítással, ezzel szemben a korlátozott adatátvitel és a két eszköz közötti zavaró tényezők miatt még a látszólag tökéletes párost alkotó iPhone 12 Pro Max és AirPods Max kombó sem képes reprodukálni ezt a minőséget és folyamatosságot. Hasonló a helyzet a töltésért felelős micro USB, USB-C és Lightning portok tekintetében is. Hiába ismerünk 40-50 wattos vezeték nélküli töltőket is, ezek még mindig lassabbak, mint a vezetékes megoldások(kivétel például a P40 Pro+, ahol mindkét töltési módszer 40W-ra képes), ráadásul a nagyobb hőtermelés miatt az akkumulátor élettartamára sincsenek jó hatással. Az pedig már csak hab a tortán, hogy ezek a töltők adatátvitelre sem képesek, így ezt a műveletet csatlakozók hiányában maximum felhőalkalmazásokkal, bluetooth kapcsolattal, vagy esetleg NFC chippel lehetne megoldani.

  Természetesen a csatlakozóknak negatív tulajdonságaik is vannak. Egy fizikai port ugyanúgy helyet foglal, mint minden más alkatrész és egy kisebb készülék esetén ez a probléma hatványozódik. Elég megnézni például, hogy a Huawei P40 a jack elhagyásával a nagyon hasonló felépítésű P30-hoz képest 150 mAh-val tudta növelni az akkumulátor kapacitását, és nagyjából ugyanennyi, ha nem több növekedéssel járt volna, ha a USB-C portot is elhagyhatják. Ezek a "rések" ráadásul nehezítik a telefon vízállóvá tételét is, de ami talán a legnagyobb probléma: hajlamosan eltömődni. Az még a kisebbik gond, ha a felgyűlt por miatt lötyög a töltő a telefonban, azonban ha egy kis vizet is felszív, a szennyeződés könnyen okozhat töltéskor zárlatot, ami még a felhasználóra is veszélyes lehet.

 

Sok vezeték=sok hulladék

 

   Hiába hatottak az Apple környezetvédelemmel kapcsolatos szlogenjei hiteltelennek(hiszen továbbra sem tartósabb és környezetkímélőbb textil borítású kábelt mellékeltek, ráadásul a teljesen fölösleges, szintén műanyag Apple matricát sem száműzték a dobozból), volt bennük néhány alap igazság. Az ugyanis nem tagadható, hogy a legtöbb embernek sok fölösleges kábele van a fiókban. Ezek száma pedig inkább nő mint csökken, hiszen mindenhez adnak egyet. A gond csak az, hogy ezek végződése eltérő. Az Apple például az iPhone 12 szériához a szinte semmihez, de legfőképpen a saját korábbi adaptereikhez sem passzoló Lightning-USB-C kábelt adta, viszont sok TWS fülhallgató még ma is micro USB végződéssel rendelkezik.

  Emiatt merült föl az ötlet az EU-ban, hogy minden elektronikai eszköznél, de főként a telefonoknál át kellene térni az USB-C portokra(ami a jó ideje Lightning szabványú iPhone töltők lassú halálát jelentené), hogy elég legyen mindenkinek egy vagy két kábel otthonra, ami jóval kevesebb hulladékkal jár...már ha megfelelő anyagból készülnek.

  A nagyon elterjedt puha tapintású, plasztik borítású kábelek ugyanis hamar megtörnek és még vezeték nélküli töltőpadba dugva(ahol maximum minimálisan kell mozgatni a vezetéket) is 2-3 év alatt elérik rajtuk a borítás. Sajnos azonban pár gyártótól eltekintve(ilyen például a Marley, amely környezetvédelmi okokból az olcsóbb audio termékeikhez is textil borítású töltőt ad) a legtöbben maradnak az olcsó és pazarló megoldásnál, aminek az az eredménye, hogy az új iPhoneokhoz külön megvett tartozék is 1-2 év alatt tönkremegy. 

 

A pénz beszél, az ökoszisztéma marad

 

   Az USB-C és a Lightning kapcsán érdemes tisztázni néhány dolgot, hogy érthetővé váljon, hogy miért merül fel, hogy az Apple inkább elhagyja a telefonok aljáról portot, mintsem, hogy USB-C-re váltson. Az ok abban keresendő, hogy míg USB-C kábelt bárki gyárthat gond nélkül, mondjuk egy MacBookhoz anélkül, hogy ezért fizetnie kellene az Applenek, addig egy Lightning esetén az almás vállalat nem osztja csak úgy ingyen a hivatalos Apple kiegészítőknek járó plecsniket. Ezáltal a vásárlónak mindössze 3 lehetősége van: Vesz drágán hivatalos Apple kábelt. Vesz olcsóbban egy külső cégtől Lightning kábelt, viszont ez a cég már előre befizette az Applnek a jogdíjakat, így lényegében ingyen pénzt kap Tim Cook és csapata. Vesz valami nevenincs hamisítványt, ami talán tönkreteszi a telefon akkumulátorát, így hozva hasznot az Apple szervizeknek.

   Ezek után nem kell sok logika ahhoz, hogy az ember rájöjjön, hogy egy amúgy is kifejezetten ökoszisztémaépítő cég miért is nem akarja lerombolni ezt a zárt rendszert és miért áldozhat fel inkább egy jól bevált kényelmes megoldást a drágább, körülményesebb, de a márkaváltást még nehezebbé tevő megoldásért.

 

A megoldás: MagSafe

  

  Azok után, hogy az Apple az új környezetvédelmi intézkedés miatt Lightning fronton sakkot kapott, hagyományos vezeték nélküli töltés terén pedig igazából soha nem is volt túl nagy befolyása(megoldásaik lassabb töltést kínálnak magasabb áron, mint a konkurensek) nem tehetett mást, zárójelbe tette mindkét módszert és kitalált egy 2,5. megoldást. A vezetékes töltőtől nemes egyszerűséggel úgy szabadultak meg, hogy kivették a dobozból, ami remek felvezetése lehet a csatlakozó elhagyásának, a vezeték nélküli töltés megszokott változata pedig bár támogatva van az iPhone 12 esetén, de a bemutatón egy szót sem vesztegettek rá, mintha nem is létezne. 

  Ehelyett bemutatták  a MagSafe nevű töltőt, lényegében az eddigi két megoldás furcsa hibridje. Egyfelől vezetékes, hiszen a kábel végére rögzítve van a csatlakozó, ami mágnesekkel a helyére tapad, másfelől viszont vezeték nélküli, hiszen nem igényes semmiféle portot a telefonon, ehelyett megszokott indukciós elven működik. A nem túl újszerű, de mégis ötletes eszköz felsorakoztat előnyöket(a töltő a helyére igazítja magát így kisebb mértékben melegszik, emiatt külön hűtés se kell bele, nem sokkal nagyobb mint egy sima töltőkábel, de jelentősen kisebb mint egy töltőpad, Apple termékhez képest korrekt árazást kapott) és hátrányokat(az aktív hűtés hiánya melegben gondot okozhat, nyomot hagy több féle tokon is a mágnesek miatt, a töltő feje a kábelhez van rögzítve, így más eszköz töltésére alkalmatlan a önmagában a vezeték) is, ahogy az várható volt, de egy biztos: más telefonokkal csak korlátozottan kompatibilis. 

  A MagSafe ráadásul alkalmas a gyorstöltésre is és mivel az Apple eddig is nevetségesen alacsonyan tartotta a töltési sebességet(a gyorstöltőik is csak 18-20W-ot támogatnak), a 15W az átlag iPhone felhasználót semmiképp sem riasztja el. Ennek köszönhetően a jövőben nem is hatna olyan radikális változásnak, ha az iPhoneok csak MagSafe töltést támogatnának, ami a cégnek anyagilag mindenképpen jobban megérné, mint az USB-C-re való átállás. A kérdés már csak az, hogy ezt a lépést hogyan vihetné véghez az Apple a legkönnyebben.

 

 A lehetséges terv

  

   Több teória is terjed az interneten, Tim Cook "mestertervével" kapcsolatban azonban a szó szerinti leközlés helyett érdemesebbnek láttam összeállítani ezek darabjaiból egy talán jobb, talán rosszabb, de mégiscsak saját teóriát, ami a következő:

1. 2020-ban az Apple kiveszi az adaptert az iPhoneok dobozából, ezzel együtt bemutatja a MagSafet, az új alternatívát(ez a jelen).

2. 2021-ben az Apple kiveszi a kábelt is a dobozokból(több forrás is megerősíti ezt), ezzel együtt kibővíti a MagSafe kínálatot egy belépő szintű műanyag és egy prémium verzióval is.

3. 2022-ben, vagy kisebb eséllyel már 2021-ben az Apple leveszi a Lightning portot az iPhoneokról, a gyengébb minőségű, 15 helyett mondjuk 10W-al töltő műanyag MagSafe kábelt pedig mellékeli a dobozban amit így egyfajta nagylelkű ajánlatként tud prezentálni a korábbi töltő nélküli iPhoneokhoz képest. A port hiányáról ráadásul az ekkorra pletykált periszkópos zoom kamera, vagy épp a 120 hz-es kijelző fókuszba tolása is elvonhatja a figyelmet.

   Persze az egész port nélküli iPhone koncepcióból még jó eséllyel semmi sincs kőbe vésve, ennek ellenére érdemes elgondolkozni a csöppet sem valószínűtlen eshetőségen, hiszen a jövő menthetetlenül a vezeték és port mentes eszközöké.

Szólj hozzá

Apple iPhone Vélemény