Ha feltesszük a kérdést egy átlagos embernek, hogy mi álmai telefonja, melyik telefon az amit igazán szeretne, akkor jó eséllyel valamelyik jól reklámozott aktuális csúcskészüléket fogja megnevezni. A áhított modell azonban hamar a képzelet kukájában landol, ha a kérdező a "Mennyit költenél el egy új telefonra?" mondattal folytatja a beszélgetést. Ez utóbbi kérdést én is föltettem rengetek a környezetemben élő, új telefonra vágyó embernek és a legtöbben 40 és 100.000 forint közé lőtték be ezt az összeget, egy egyszerű átlagszámítással pedig kijött egy 57.000 forintos érték. Fontos persze hozzátenni egyből, hogy a megkérdezett emberek szinte kivétel nélkül 30 év fölöttiek és 60 év alattiak voltak, átlag körüli fizetéssel és a mobilokhoz nem kapcsolódó hobbikkal, ennek ellenére vitathatatlan, hogy a hazai társadalom egy jó részét lefedi ez a jellemzés. Ennek okán pedig releváns kérdés, hogy mégis mi kell nekik, mit kell tudnia egy számukra ideális telefonnak, vagy kissé konkrétabban: Mi a legjobb választás 50-60.000 forint környékén a mobilpiacon.

Ami lényegtelen

   Mielőtt megvizsgálnánk a jelölteket, vagy felsorolnánk, hogy milyen tulajdonságok számítanak igazán egy átlagos magyar mobiltulajdonosnak, érdemes tisztázni, mik azok a jellemzők, amik harmadrangúak számára, vagy semmi szüksége rájuk, esetleg nem is tud róluk.

   A használat során a telefon képernyőjét látjuk leggyakrabban, szóval adná magát, hogy az 50-60.000 forintos szegmensben a legfontosabb a minél modernebb kijelző, ez azonban nem egészen így van. Manapság ugyanis már olyan szinten tart ezen panelek fejlettsége, hogy a legtöbb újítás inkább látványosság, mint elengedhetetlen felorelépés. Elmondható tehát, hogy a legtöbb esetben fölösleges a magas képfrissítés, hiszen valódi pluszt csak bizonyos kompetitív játékokban nyújt, illetve a QHD felbontás, az 1000 nit feletti fényerő, sőt a legtöbb esetben az OLED technológia is szükségtelen, hiszen ezek csak növelik a panel, ezzel együtt pedig az esetleges későbbi javítás árát. 

   A telefon külső részénél maradva a felső kategóriában látható megoldások nagyja szintén kerülendők ebben a kategóriában. Nincs szükség az üveg hátlapra, a fém keret sem életbevágóan fontos, viszont ami legkevésbé lényeges, az a hatalmas kamerasziget. A legtöbb vásárló ugyanis nem vágyik arra, hogy óriási szenzorok növeljék tovább a telefon vastagságát és tömegét és árát.

  A készülékek belső terében már jóval kevesebb a szükségtelen alkatrész. Persze az NFC és az infra nem mindenkinek létszükséglet, az 5G chipekre pedig még a komolyabb felhasználóknak sincs szüksége jelenleg, viszont minden egyéb hasznos tud lenni. Ez alól további kivétel a bivalyerős chip, ugyanis a mindennapi használat ritkán követeli meg a 400.000 pont feletti Antutu eredményt, rengeteg telefon máig gördülékenyen fut kicsivel 120.000 pont fölött is.

Ami fontos

   Az, hogy kinek mi kell igazán egy telefonban az elég szubjektív azonban nagyjából felállítható egy lista arról, hogy  mik egy ideális alsó-középkategóriás készülék ismérvei.

  A lényegtelen tulajdonságok ismertetésének sorrendjét követve először tisztázni kell, kijelző fronton mi az ami szükséges. A Samsung kivételével már minden nagy gyártó mellőzi a TFT paneleket és ez így is van jól, a pocsék betekintési szögek és a gyenge színhűség miatt méltatlan ez a megoldás egy 2021-es készülékbe. A technológiai minimum tehát egy lehetőleg Gorilla Glass 3, vagy hasonló minőségű üveglap védelmét élvező IPS LCD. Persze az AMOLED jobb képet ad, de 60.000 forint alatt maximum HD felbontású, vagy beégésre hajlamos, túlszaturáló megoldásokkal találkozhatunk, emiatt pedig jobb választás a FullHD+ felbontású IPS panel, ami képes megfelelő fényerőt is produkálni, a kültéri használathoz is.

  A borításnál mivel az üveg hátlap el lett vetve, marad a műanyag, ami a keretnél is megfelelő anyag, viszont a mindennapi használathoz elengedhetetlen az, hogy az illesztések jók legyenek, valamint ne hajoljon meg a készülékház kisebb erőhatásoktól, szóval ezen a téren elég minimális az átlagos felhasználó igénye.

  Ennél egy fokkal komolyabb az elvárás a kamerákkal kapcsolatban. Bár a legtöbben nem filmet akarnak készíteni az újdonsült készülékükkel, manapság már alapvető elvárás, hogy a szelfikamera képes legyen egy vállalható profilképet alkotni, a hátlapon található szenzorok legalább két látószögben képesek legyenek fotózni, a fő egység pedig még szürkületben is vállalhatóan szerepeljen.

  A borítás alatt szintén van pár minimum amiből nem lehet engedni. Ilyen például a megfelelő üzemidő, ami jelentősen függ az optimalizációtól is, de azért a 3600-4000 mAh-s értéket nem árt, ha eléri az akkumulátor. A nagy telepet persze tölteni is kell, emiatt pedig a 10W alatti vezetékes töltés kapásból kizárja, hogy az átlag felhasználónak maradéktalanul megfeleljen egy típus. Lényeges dolog továbbá, hogy megfelelő legyen a készülék lapkakészlete. A 12nm-es csíkszélesség és a 150.000-es Antutu pontszám tehát elvárható, amihez jó ha társul 4GB RAM és legalább 64GB tárhely, ellenkező esetben ugyanis a mobil jövőállósága kérdéses. 

  Nem túlzó, de azért extra elvárások is felmerülhetnek természetesen. Ilyen például a gyorsan működő ujjlenyomatolvasó, az USB-C csatlakozó vagy a Bluetooth 4.2-es szabvány, vagy a jack csatlakozó megléte, hiszen ezek nagyban könnyíthetik a használatot.

A majdnem jók

  Mielőtt bemutatásra kerülne néhány ideális készülék, érdemes megnézni pár típust, ami hajszál híján, de mégsem tekinthető jó választásnak egy-egy komoly, vagy több apró hiányosság okán.

Samsung Galaxy A21S: A remek üzemidővel és korrekt kamerákkal felszerelt készülékbe a Samsung sajnos elfelejtett beleszerelni két fontos dolgot: A minőségi kijelzőt és egy erős lapkakészletet, hiszen az Exynos 850 a 8 nm-es, kifejezetten modern technológiája ellenére jóval gyengébben teljesít, mint a legtöbb 12nm-es konstrukció, a PLS panel pedig a mobilkijelzők királyától egy rossz viccnek hat. .

Samsung Galaxy A12: A típus egyfajta butított A21S-ként is felfogható, hiszen későbbi megjelenése ellenére gyengébb SoC és kisebb felbontású szelfikamera került bele, az ára  pedig még nem zuhant be eléggé ahhoz, hogy szolgáltató csomagon kívül megérje megvenni. 

Huawei P40 Lite E: Hardveres téren még hozná is az elvárható minimumot a HD kijelző kivételével, de sajnos semmiben sem igazán kiemelkedő, a Google szolgáltatások hiányát pedig így nem kompenzálja semmi.

Huawei P Smart 2019: Megjelenésekor igazán remekül sikerült modell volt és sokan máig használják is, azonban 3GB-nyi RAM-ja, mai szemmel inkább elégséges, mint jó üzemideje és idejétmúlt kamerás tudása(nem rendelkezik ultraszéles optikával) miatt nem túl jövőálló választás.

Redmi Note 8T: Bár minden szempontból ideális készülék, az ára elérte a mélypontját, hasonló összegért pedig az utódmodell a legtöbb szempontból jobb vétel.

LG K51S: Az elsőre vonzó és modern kialakítású készüléket kifejezetten kerülendővé teszik tipikus LG-s problémái. A 3GB RAM, a HD kijelző és a döcögős MediaTek processzor három olyan komoly megkötés, amin nem tud enyhíteni a szemrevaló megjelenés.

A legjobbak

Huawei P Smart 2021

  A kifejezetten rossz ár-érték aránnyal debütált idei P Smart modellt talán pont a Google szolgáltatások hiánya teszi immáron jó vétellé. Ez a sajnálatos megkötés okozta ugyanis azt a példátlan árzuhanást, ami a közel 90.000 forintos árat olyannyira mérsékelte, hogy már hivatalos Huawei partnerektől is beszerezhető 58.000 forint alatt. A kolosszális 6,67'-es FullHD+-os kijelzőt csupán egy apró, de elfogadható 8mp-es kamera szakítja meg, a műanyag hátlapon pedig egy divatos kamerasziget ad helyet egy 48mp-es fő, egy 8mp-es ultraszéles és 2 db 2mp-es(mélység, makró) segédszenzornak. Szót érdemel még a szokatlanul gyors oldalsó ujjlenyomatolvasó is, ami maximum a balkezeseknek nem lesz azonnal a kedvence.

  A belső téren sem lehet ok a panaszra, a Kirin 710A hozza a minimumot a 14nm-es, tehát nem túl modern csíkszélesség ellenére, a 4GB RAM és a 128GB tárhely pedig bőségesen elég lehet 1-2 évig. Vitathatatlan azonban, hogy a készülék erőssége az akkumulátor, hiszen az 5000mAh-s kapacitás és a 22,5W-os töltési sebesség kategórián felüli. Aki tehát képes alternatívát találni a Google alkalmazásokra és egy két napos üzemidőre képes, tartalomfogyasztásra ideális, méretes telefont keres annak ideális választás lehet.

Előnyök: Korrekt minőségű, nagy méretű kijelző, nagy tárhely, parádés üzemidő, átlagon felüli töltési sebesség

Hátrányok: GMS hiánya, kissé elavult lapkakészlet

Honor 9X

   Az egykoron a Huawei leányvállalataként működő Honor készülékeit a remek ár-érték arány és a szemrevaló dizájn jellemzi általában. Ezt a sztereotípiát pedig a másfél éve debütált 9X sem próbálta meg felrúgni. Az átlagon felüli méretű, bármiféle bevágástól mentes, vékony kávákkal határolt FullHD+-os IPS kijelző, a hivalkodó, de gyönyörű, a fénytől függően változó hátlapi X mintázat(amit sajnos az egyébként jól működő ujjlenyomatolvasó kicsit elcsúfít) az árszegmens legszebb darabjává teszi. A dolgot tovább tetézi a letisztult, de komoly tudást rejtő kamerasziget, amibe egy még manapság is jónak számító 48mp-es fő egység, egy 8mp-es ultraszéles és egy 2mp-es mélységszenzor került. Na, de várjunk csak, a szelfi kameráról egy szó sem esett! Ennek az lehet az oka, hogy a Honor 9X egy pop-up, magyarosan felugró kamerás készülék, ami a testén belül rejtegeti a 16mp-es, kifejezetten tetszetős képeket alkotó kameráját, ami csak akkor bújik elő, ha szükséges.

   A szelfikamerán túl egyéb érdekes dolgok is találhatók szerencsére a 9X testében. A 4000mAh-s, mindössze 10W-al tölthető telep mondjuk kevéssé izgalmas, inkább csak megfelelő, bár az egy-másfél napos üzemidő így is garantált. A Kirin 710F már egy fokkal több figyelmet érdemel, hiszen az A verziónál régebbi, mégis modernebb technológiával készült 12nm-es chipről van szó, ami kicsit jobban is teljesít és mivel rengeteg típusban tesztelte már a Huawei, itt is kifejezetten jó optimalizálást kapott. Ez persze önmagában nem elég, de szerencsére a 4GB RAM és a 128GB tárhely gondoskodik róla, hogy ne legyen ok a panaszra más területen se. A Honor 9X tehát egy minden téren megfelelő mobil, ami semmilyen téren sem marad el igazán a konkurenciától, viszont dizájnban messze az élen jár.

Előnyök: Prémium dizájn, bevágásmentes kijelző, jó kamerás képesség

Hátrányok: Lassú töltési sebesség, a pop-up kamera a sérülékenység hamis látszatát keltheti

Redmi 9

  Bár a típus szigorúan véve nem is tartozik a fent említett árkategóriába, hiszen Kínából már 33.000 forintért is beszerezhető garancia nélkül, a hazai Mi Fan Festival keretében pedig hazai garanciával is 10 forinttal alatta marad az 50.000-es határnak, említése mégis elengedhetetlen, hiszen néhány szempontból kiemelkedik a mezőnyből. Szemből mondjuk ennek nincs sok jele, a kötelező vízcseppnotchos FullHD+-os IPS kijelzőt kapjuk, ráadásként a bevágás mögött egy elég szerény képességű szenzor lapul. A hátoldalon sem várja a felhasználót sok kellemes meglepetés, a belépő kategóriára jellemző olcsó, recés műanyag abszolút nem kelt prémium hatást, de legalább a majdnem szimmetrikus kialakítás üdítő színfolt. A kamerasziget a kategóriában szinte egyedülálló módon két részből áll, a nagyobb 3 kamerát és egy ujjlenyomat olvasót, míg a kisebb egyetlen apró képalkotót és a vakut tartalmazza. Ez így összesen 4 szenzort jelent amik sorrendben a következők: 13mp-es széles látószögű, 8mp-es ultraszéles látószögű, 5mp-es makró, 2mp-es mélységérzékelő egység. A számosság azonban érezhetően a minőség rovására ment, ugyanis a Redmi 9 bőven átlag alatt teljesít, normál fotók esetén, még a belépő szintű Redmi 8 is lehagyja. 

  A szem számára nem látható tulajdonságok már egész más lapra tartoznak, itt ugyanis remekel a Xiaomi hivatalosan belépő szintűnek szánt készüléke. A MediaTek által gyártott Helio G80 ugyanis elég szépen zakatol, akár 200.000-es Antutu pontszámot is képes kipréselni magából, amit maximum a 64GB-os tárhely árnyékol be. Szerencsére a RAM ennél a típusnál is 4GB-os így az időtállóság mellé jár a pipa. Az üzemidő részhez viszont inkább valamiféle aranycsillag járna, hiszen az 5020mAh és a 18W-os gyorstöltés kombinációja szinte példa nélküli üzemidőt és a nagy telep ellenére elfogadható töltési jelent. Tehát ha valaki nem a mobiljával kívánja beindítani fotós karrierjét, a közösségi médiába szánt fotóihoz pedig van otthon egy fényképezője, akkor érdemes beruháznia egy Redmi 9-re.

Előnyök: Kimagasló üzemidő, az árhoz képest magas teljesítmény, NFC, infra

Hátrányok: Olcsó hatást keltő dizájn, túl sok kamera túl gyenge szenzorokkal

Redmi Note 9

   A Redmi 9 nagyobb testvéreként is felfogható Note 9 lényegében olcsóbb rokona minden hibáját maradéktalanul kijavította egyetlen kompromisszum árán. A kifejezetten szép és a kameralyuknak köszönhetően modern hatású képernyő hozza a kötelező felbontást és fényerőt, de Gorilla Glass 5-ös, tehát kifejezetten minőségi üveggel, és a hátlapra sem lehet panasz. Nyoma sincs ugyanis az olcsóságnak, helyette egy Mate 20 szériát idéző dizájn köszön vissza egy ügyesen bújtatott ujjlenyomat olvasóval, ami még gyors is. A jól ismert négyzet alakú kamerasziget, bár nem hordozza az ihletet adó típus csúcshardverét, de azért szégyenkeznie sem kell. Adva van a szokásos 2 darab 2 megapixeles "helykitöltő" egység, valamint egy 8mp-es ultraszéles és egy kifejezetten jó felvételeket készítő 48mp-es főszenzor.

  Belül sajnos már nem ilyen egyértelmű a fejlődés. Bár a Helio G85 egy hangyányit erősebb mint a G80, ebből a gyakorlatban nem igazán érezni semmit, abból viszont igen, hogy a RAM 3GB-ra fogyott(létezik 4GB-os verzió is, azonban az hazai, 2 éves garanciával már érezhetően túllépi a 60.000 forintos határt) és a 64GB tárhely sem kiemelkedő a korábban felsorolt típusokhoz képest. Akkumulátor terén viszont ismételten tarol a Redmi, hiszen itt is adott az 5020-as és a 18-as szám bűvös kombinációja, ráadásul egy 9-essel is meg van toldva, ami a 9W-os fordított töltést jelenti, amivel egy USB-C végződésű kábel segítségével gond nélkül tölthető egy bluetooth fülhallgató, vagy akár egy másik telefon is. A Note 9 tehát egy igazán univerzális eszköz, amit az NFC chip és az infra megléte csak tovább fokoz

Előnyök: Remek üzemidő, megfelelő teljesítmény a legtöbb játék futtatásához, NFC, infra

Hátrányok: Árához képest kevés RAM, maximum korrektnek mondható tárhely 

Poco M3

  Rengeteg színű okostelefon került már a piacra az évek során, de a kanárisárga valószínűleg az utolsó színek közt van, ami még nem került mobil hátlapjára. Egészen a Poco M3-ig, aminek bizony a színe a legkevésbé meghökkentő tulajdonsága. A már-már unalmas FullHD+ felbontású, Gorilla Glass 3-as borítású IPS panel és a vízcseppnotchba rejtett 8mp-es felejthető kamera fölött érdemes jótékonyan átsiklani, ez bizony a kötelező minimum, A sztereó hangrendszer viszont már jóval túlszárnyalja az elvárásokat. Nem is meglepő, a gyártó kifejezetten arra épített fel a típus marketingjét, hogy jóval többet nyújt mint amire számítana az ember. Ez mondjuk a hátlapon pont nem látszik meg, hiszen a kétségtelenül egyedi dizájnon felül nem sok különlegesség várja a felhasználót itt. Bár a fő kamera egészen jól üzemel a maga 48mp-es felbontásával, a valódi képességeit csak a Gcam letöltése után tudja megmutatni, hiszen a gyári kameraszoftver nem mindig van a helyzet magaslatán. Ez mondjuk nem is csoda, hiszen boldogulnia kell még további két fölösleges 2mp-es szenzorral is, amik nem meglepő módon a mélységérzékelésért és a makró fotókért felelnek.

  A reklámszlogen valódi értelmét tehát inkább belül kell keresni. És nem is nehéz megtalálni, ha jó helyen keressük(Megsúgom, nem a 4GB RAM és a 64GB tárhely környékén kell keresni!). Kezdésnek itt van a Snapdragon 662-es lapka, ami papíron alulmarad a Helio G80 és G85 chipekkel szemben azonban sokkal tartósabban képes fenntartani a maximális teljesítményét és kisebb étvággyal dolgozik. A kisebb energiaigénynek mondjuk szerencsére nincs sok értelme, hiszen a készülékbe telepített 6000(!)mAh-s akkumulátor a legdurvább flagship processzort is gond nélkül táplálná, egy ilyen, spórolós chippel kombinálva pedig a kezelhető méretű okostelefonok közt világrekord gyanús üzemidőt garantál. Ha pedig esetleg soknak éreznénk a 2 vagy akár 3 napos üzemidőt gond nélkül feltölthetjük az M3-ról mások készülékeit is, hiszen a fordított töltés kihagyása hatalmas ziccer lett volna. Ha pedig már töltés...18W, ahogy az már várható volt egy ebben a kategóriában startoló Xiaomi készüléktől. A Poco az M3-al hű maradt a nevéhez és elképesztő ár-érték arányú készüléket dobott piacra, ami akárcsak anno az F1 főként kamerák és anyaghasználat terén kötötte meg a  szükséges kompromisszumokat.

Előnyök: Példátlan üzemidő, a legtöbb játékhoz elegendő teljesítmény, sztereó hangzás

Hátrányok: Ultraszéles kamera hiánya, szoftverbe épített reklámok, a gyári kamera applikáció visszafogja az amúgy erős főszenzort

OnePlus Nord N100

  Hiába új szereplő a OnePlus az mobilpiac alsóbb részein és hiába mondható rá teljes joggal legolcsóbb készülékükre, hogy csupán egy átcímkézett Oppo mobilról van szó sok kompromisszummal, vitathatatlan, hogy 50.000 forintos áron bizony lapul néhány ász a zsebében. Ezek egyike a kijelző, ami korszerű megjelenése és korrekt színhelyessége ellenére csak HD felbontásra képes, ráadásul a belefúrt 8mp-es szelfikamera sem a kategória csúcsa, cserébe viszont a panel képes a 90hz-es képfrissítésre is, aminek bár gyakorlati haszna kevés, de legalább gyorsabbnak érződik tőle a telefon böngészés vagy a menüben történő görgetés közben. Azonban van még miért időzni az előlap körül, hiszen itt található az a felső hangszóró is, ami a kategóriában egyedüliként nem néma tartalmak lejátszásakor sem, hanem kissé felemás, de vitathatatlanul sztereó hangzást biztosít a jobb minőségű alsó párjával együttműködve. A hátlapon ennél egy fokkal földhözragadtabb a kép, a kékes szürkés hátlapon ugyanis csak egy ujjlenyomatolvasó és egy lekerekített téglalap alakú kamerasziget található. Ez utóbbi három elég suta szenzort rejt magában, ugyanis a fő egység a Redmi 9-ből már ismert, de annál picit jobban teljesítő 13mp-es kényszermegoldás, a másik két kamera közül pedig  egyik sem ultraszéles látószögű. Ez azt jelenti, hogy a OnePlus két teljesen haszontalan 2mp-es, mondhatni díszt helyezett el a hátlapon, csak, hogy meglegyen a kötelező tripla kamerás kvóta.

  A legolcsóbb Nordon belül is folytatódik ez a kettősség. A 4GB RAM és a 64GB tárhely ugyanis az elvárható szinten van viszont a Snapdragon 460-as lapka már nem ilyen szerencsés. A belépő szintű chip ugyanis bár nem szerepel kifejezetten rosszul a teszteken, de személyes és mások tapasztalatai alapján is előszeretettel akad meg rendszeresen a 90hz okozta többletterhelés okán. Szerencsére a 11nm-es csíkszélessége pont kompenzálja a magas képfrissítési rátát, így az 5000 mAh-s telep több mint elégnek bizonyul, pláne a 18W-os gyorstöltéssel kombinálva. A Nord N100 a fentiek alapján egy igazán különleges, vagy inkább különc telefon, hiszen a kategóriától szokatlan módon nem az arany középút eszményét követi, azaz mindenből megpróbálja hozni az elvárhatót, hanem magasabb árkategóriából kölcsönöz vonzó tulajdonságokat, cserébe viszont föláldoz más, sokaknak talán fontosabb értékeket.

Előnyök: Jó üzemidő, kiemelkedő hangzás a kategóriához képest, 90hz-es képfrissítés

Hátrányok: Alacsony felbontású kijelző, a gyenge chip nehezen boldogul a 90hz-el, gyenge kamerák

Végszó

  A fent bemutatott telefonok közül igazából mindegyik maradéktalanul nevezhető jó vételnek és a márkák iránti elfogultság, az ökoszisztémába való illeszkedés, esetleg a preferált funkciók alapján  bárki könnyedén megtalálhatja a neki tetsző ajánlatot, azonban nem lenne teljes ez a cikk, ha nem nevezném meg azt a készüléket amit szubjektív szempontok alapján a legjobb vételnek merek nevezni 50 és 60.000 forint közt. A győztes pedig valójában nem is egy, hanem két készülék, hiszen annyira eltérő koncepció alapján készültek, hogy nehéz lenne őket objektívan összevetni. A lista két legjobbja tehát a: Honor 9X és a Poco M3.

  Előbbi a nagy tárhely, a két értelemben is kiemelkedő szelfikamera, a jól optimalizált szoftver(ez a kameraszoftverre és magára a rendszerre is igaz) illetve a másfél éves mivolta ellenére még mindig lenyűgözően modern dizájnja miatt tűnik ki a mezőnyből, míg utóbbi egy igazi munkaeszközként kínál mindent, amire szükség lehet a mindennapok során, néhány téren pedig még túl is teljesíti az elvárásokat, de cserébe mellőz mindennemű, az árat kicsit is emelő kényelmi funkciót.