2021. jún 23.

Flagshippel készül az Infinix

írta: 1nsanat1
Flagshippel készül az Infinix

gsmarena_003_3.jpg

 

   Az Infinix a telefonipar egyik érdekes szereplője. A legtöbben egy tipikus kínai harmadvonalas mobilgyártónak gondolják(már ha ismerik egyáltalán a vállalat nevét), azonban a Hong Kongban alapított cég erősen kötődik Franciaországhoz is, ugyanis a tervezés és a gyártás egy része itt zajlik. Érdemes tudni még, hogy a gyártó a francia piac mellett főként a szegényebb régiókat célozza meg jó ár-érték arányú belépő és középkategóriás(nagyjából a Redmi Note széria riválisának tekinthető) mobilokkal. Legalábbis eddig ez így volt.

   Az Infinix azonban a saját okostévé és az egészen korrektül sikerült, de borzalmas nevű INbook X1laptop piacra dobásán felbátorodva most úgy döntött belép a csúcskategóriás mobilok kiélezett versenyszférájába is. A debütálást pedig úgy tűnik nem is kívánják elaprózni, hiszen rögtön egy piacvezető specifikáció szivárgott ki "véletlenül" mely alapján a valószínűsíthetően NOW névre hallgató típus(a készülék hátán gigantikus betűk árulkodnak erről) nem kevesebb, mint 160W-tal lesz képes pumpálni az egyenlőre kérdéses méretű akkumulátort.

gsmarena_001_2_1.jpg

A Now egy vérbeli flaghsip hatását kelti, a felirat miatt enyhe gamer beütéssel

  További konkrét adatról sajnos még nincs információ, azonban az XDA Developers által közölt renderek alapján pár dolog biztosnak tűnik. Az előlapon például kijelző alá épített ujjlenyomat olvasó és egyetlen, lyukban elhelyezett szelfikamera  figyelhető meg, a valódi érdekesség azonban a Mate 30 Pro formavilágát idéző Waterfall/Horizon kijelző, ami szinte 90°-ban hajlik  le a széleken. A hátlapon is van látnivaló, a dizájnos/otromba feliraton túl egy vaku és 3 kamera figyelhető meg a hatalmas szigeten, melyek közül egyik biztosan egy periszkópos telefotó egység.

  Az ígéretes töltési sebesség és a szemrevaló külső persze önmagában nem elég, sőt fel is vet egy fontos kérdést. Vajon egy, a felső kategóriában teljesen tapasztalatlan, főként a szegényebb régiókra szakosodott cég képes lesz komoly hiba nélkül legyártani egy friss megoldásokkal telepakolt, valódi prémium készüléket? Hiszen láthatjuk, hogy még a legnagyobb gyártók is számos szembesülnek komoly problémákkal a csúcskészülékeik kapcsán, pedig ők már évek óta gyűjtik a tapasztalatokat és csak viszonylag apró léptekben haladnak előre. További gondot okozhat, hogy ahol ismert a cég neve, ott a flagshipeknek abszolút nincs piaca, ahol pedig ismeretlen, ott maximum durva árengedményekkel lehet majd rávenni bárkit arra, hogy a Xiaomi, vagy OnePlus készülékét egy Infinixre cserélje, az Apple és a Samsung felhasználóknál pedig gyakorlatilag nincs reális esély arra, hogy fontolóra vegyenek egy ennyire a semmiből jövő gyártótól érkező telefont.

Szólj hozzá

Hírek Infinix