2021. aug 27.

Visszavágó: A Galaxy S9 megoldását veheti át a Huawei

írta: 1nsanat1
Visszavágó: A Galaxy S9 megoldását veheti át a Huawei

huawei-smartphone.jpg

 

  Nemrégiben írtunk arról, hogy a Samsung miként veheti át a Huawei egyik úttörő megoldását a soron következő S modellek kamerás képességeinek javítása érdekében, most pedig az egykoron piacvezető kínai cég jegyzett be egy szabadalmat, ami emlékeztet egy korábbi Samsung csúcskészülék ötletes, de alig kihasznált megoldására.

   Az állítható rekesznyílás a hagyományos fotózásban egy már régóta ismert és alkalmazott megoldás, azonban a mobilokon a kisebb felhasználható hely okán elég kevés példa volt eddig a használatára. Az úttörő ezen a téren a Samsung volt, ami az S9-ben elhelyezett egy eszközt ami képes volt szabályozni a nyílás méretét. Később a Note 9 és az S10 is fel lett szerelve hasonló megoldással, azonban mindhárom esetben jelen volt két probléma. Egyfelől a szabályozó mechanizmus kétállású volt, azaz csak f/1,5-ös és f/2,4-es értékeket ismert, finomhangolásra tehát nem volt lehetőség. A másik gond pedig az volt, hogy a funkció csupán Pro módban volt elérhető, tehát a felhasználók többsége, ha tudott is a funkcióról, valószínűleg alig, vagy egyáltalán nem használta.

 

huawei-smartphone-camera.gif

 

   Ezt a megoldást kívánja most a jelek szerint átvenni a Huawei a frissen bejegyzett szabadalom szerint, mely a LetsGoDigital csapatának hála láthatóvá és értelmezhetővé vált az átlag felhasználó számára is. A Huawei ötlete alapvetően aprócska lapátokat alkalmazna a fény útjának szabályozása érdekében, melyek igény szerint szűkítenék, vagy tágítanák a szenzor előtt tátongó rést, az azonban sajnos nem derül ki, hogy a találmány csak 2 szélső állást ismer, mint a rivális megoldás, vagy finomhangolható(utóbbi opció a profi fotósok kedvencévé tehetné az ezzel szerelt készüléket). Az sem nyilvánvaló sajnos, hogy a rekeszérték szabályozása csak manuálisan, a Pro módban lehetne-e elérhető, vagy az AI is gond nélkül hozzáférhetne és optimalizálhatná a lapátkák állását a fényviszonyoknak megfelelően(ez a lehetőség szinte magától értetődő lenne, hiszen a Huawei mobilok a Mate 10 megjelenése óta uralják az AI benchmarkokat), így segítve elő a tökéletes fotók elkészülését.

  A témához hozzá kell sajnos tenni azt is, hogy a szabadalom önmagában nem jelenti, hogy az eszköz valaha is belekerül a Huawei mobiljainak bármelyikébe is, ráadásul a változtatható rekeszértéknek bőven akadnak kritikusai is. Anno ugyanis a Galaxyk is rendszeren megkapták azt a kritikát, hogy a mobilokba gyártott szenzorok egyszerűen túl aprók ahhoz, hogy szükség legyen a beléjük jutó fénymennyiség csökkentésére és célszerűbb lenne hanyagolni ezt a fölösleges, de költségnövelő funkciót. Vannak persze hívei is a dolognak, akik pedig figyelmeztetnek, hogy az f értékek változtatása igenis hasznos tud lenni, hiszen amíg a legtöbb flagship már képes gond nélkül megküzdeni a szürkületi fényviszonyokkal, addig a déli napsütéssel szemben nehezen boldogulnak.

   Az tehát, hogy a Huawei szabadalmának sorsa mi lesz, még nem tudni, azonban látva, hogy a Sony is elkezdett hasonló megoldást alkalmazni például a periszkópos telefotó kameráin azt jelzi, hogy igenis lehet jövője a Samsung által már félretolt ötletnek, melynek feledésbe merülését talán az okozta, hogy egy nem túl nagy szenzor kisegítésére, az AI-tól teljesen elkülönítve alkalmazták.

Szólj hozzá

Samsung Hírek Kamera Huawei