2020. ápr 20.

Vélemény: iPhone SE 2020

írta: 1nsanat1
Vélemény: iPhone SE 2020

Működik a klasszikus recept, vagy már lejárt a hozzávalók szavatossága?

iphone_se_2020_1.jpg

 

   2016 fontos év a mobilvilág történelmében. Ebben az évben a kamerákat kivéve az Apple még élvezte a technológiai fölényt, csak kevés androidos telefon tudott felérni az iPhoneokhoz teljesítmény terén, azonban ár-érték arányban rengetegen előzték be az aktuális almás modelleket, hiszen a többségnek még nem volt igénye csúcshardverre, csak egy jól működő, megfizethető és mégis elfogadhatóan teljesítő telefonra. Erre a problémára talált az Apple megoldást az SE képében. A telefon kompakt volt, erős chippel, és a korhoz képest elfogadható tulajdonságokkal. Idén, 2020-ban még mindig fennál az akkori probléma, ráadásul kis méretű telefonokra még inkább szükség van, mint 4 éve(azóta már a korábbi phabletek lettek a kompakt modellek, és már a belépő szintű mobilok is 6,5-ös átmérőre nőttek), így logikusnak tűnt egy második SE piacra dobása.

A kérdés csak az: A pénztárcabarát iPhone újragondolása felér-e az elődhöz és a konkurenciához?

Külső

   Akárcsak az eredeti SE, úgy az új verzió is egy korábbi iPhone külsejét örökölte, ez pedig az iPhone 8. Az akkoriban átlagos méretű telefon ma kifejezetten aprónak hat, formavilága, anyaghasználata és vízállósága azonban ma is tökéletesen megfelelő. Apró, de nem szembetűnő változások persze történtek, például máshová került az Apple logó(ennek itt csak esztétikai célja van, az iPhone 11-es szériával ellentétben), valamint a fehér színvariáns is fekete előlapot kapott, így nincs többé, teljesen fehér iPhone, ami ízléstől függően örömteli vagy elszomorító.

   A telefon hátulról kifejezetten szép, a mai telefonokra kevésbé jellemző letisztult elegancia látszik rajta, semmi hivalkodó színátmenet, semmi kamerasziget, csak egy vállalati logó, egy vaku, egy mikrofon és egy árválkodó kamera, amiről még lesz szó később, de így 2020-ban kifejezetten szokatlan látvány. 

   Szemből nézve már kevésbé kellemes a telefon. Bár az előlapi ujjlenyomatolvasó sokaknak varázsolhat mosolyt az arcára érdemes észben tartani, hogy ez nem egy új szenzor, ez a régi iPhone 8-asban is használt Touch ID, ami bár megbízható és gyorsabb mint a képernyő alatti társai, de vitán felül nem a legsebesebb megoldás a mai piacon, egy ár terén kedvezőbb Huawei Nova 5t-hez képest érzékelhető a különbség a kínai készülék javára. A Touch ID valódi hátránya azonban a mérete, ami miatt a telefon tokája tekintélyes, a szimmetria jegyében pedig a homlokrész is vaskos maradt(amit az aprócska kamerával nehezen lehetne indokolni), ez azért is fájó, mert az iPhone 8 előlapi dizájnja már a megjelenésekor is elavultnak hatott a riválisok mellett, most 2020-ban pedig a hatalmas kávák kifejezetten taszítónak hatnak, amin az sem javít, hogy a képernyő csak HD felbontású LCD panel, ráadásul 16:9-es képaránnyal.

Miért is baj a 16:9-es képarány?

Nos, a mai tartalmak egy jó része már mobilra is optimalizálva van, a filmek nagyja pedig 21:9-es, így egy 4,7 colos képernyőn elég jelentős felső-alsó fekete csíkokkal díszítve élvezhetetlen végeredményt kaphatunk, márpedig a mai telefonokat már az átlag felhasználók is előszeretettel veszik igénybe multimédiás célokra. Persze a Youtube még megmaradt a régi képaránynál, így ha nincs Netflix vagy HBO Go előfizetésed, akkor nem lesz olyan nagy tragédia a telefon ezen hibája.

   Szerencsére fényerő terén rendben lesz az SE, ha hihetünk a marketingnek, szóval nem kell aggódni a nyári napsütés miatt, jó eséllyel el lehet majd olvasni mindent az egyébként gyengécske kijelzőn. 

Belső

   A menthetetlenül elavult külső azonban részben remek belsőt takar. Az SE megkapta ugyanis a híresen jó A13-as chipsetet, ami gyakorlatilag bármit el tud futtatni gond nélkül ami jelen pillanatban telefonra letölthető. A remek chip azonban nem elég önmagában, RAM is kell hozzá. Az Apple jól tudta, hogy az előd 2 GB-ja nagyon kevés lenne a mai körülményekhez, így grátiszba adott még egy gigát hozzá, ami bár nem sok(az iPhone 11 Pro 4 GB-ot kapott mégis sok panasz érkezett alkalmazásbezárások miatt), de figyelembevéve, hogy itt nem kell elviselnie a tripla hátlapi kamera által okozott szoftveres terheket, talán elegendő lesz.

   Viszont egyszerre egy kamerát el kell bírnia vagy a hátlapon, vagy az előlapon, amik közt hatalmas lesz a különbség a hírek szerint. Az előlapi szenzor ugyanis maradt a gyengécske 7 MP-es szenzor, maximum 1080P/30FPS videós képességgel, ami eléggé gyenge kombinációnak mondható, jobb chip ide vagy oda, nem sokkal fogja meghaladni az iPhone 8 képességeit valószínűleg. A hátlapi kameránál már fényesebb a történet, itt ugyanis a 12 MP-es kamera a jelek szerint kap egy kis szoftveres tuningot és képes lesz a 4K/60 FPS-re ami 2020-ban ilyen áron egy teljesen jó teljesítmény, szóval esélyes, hogy ha nem is kerül fel a típus a DXoMark előkelő helyeire, de a mindennapi életben bőven használható lesz a hátlapi képalkotó.

   A fényes kijelző, a rekorderős chip és a korrekt főkamera mit sem ér, ha nem kap energiát, de ha hihetünk a reklámoknak bőven fog kapni. 18W-os töltés vezetékkel, de lassabb tempóban vezeték nélkül is és egésznapos üzemidő. A gond, hogy nem hihetünk a reklámoknak. A 18W a valóságban csak 5, ha nem költ az ember elég jelentős összegeket a gyorstöltőre(aki olcsó telefont vesz az jó eséllyel nem akar 5 számjegyű összegeket kiegészítőkre költeni), ez a töltési sebesség pedig a mai viszonylatban nevetségesen kicsi, egyetlen vigasz talán az lehet, hogy az aksi sem nagy, így a gyenge töltő is képes feltölteni gyorsan. Persze ez sem igazi vigasz, hiszen az 1821 mAh már 2016-ban is nagyon kevésnek számított ma pedig kifejezetten nevetségesnek hat egy ekkora telep, ha figyelembe vesszük, hogy a 2500 körüli akkumulátorral szerelt telefonok megjelenése után kisebb lázadás alakul ki a gyenge üzemidő miatt.

Vélemény

   Összességében az iPhone SE szerintem egy borzasztóan felemás és kiegyensúlyozatlan telefon, hiszen a 180.000 forintos árához képest minden téren kileng. A vezeték nélküli töltés, a chip és a vízállóság csak a drágább készülékek sajátja, így jelen esetben is egy flagshipet sejtet, azonban a gyenge kijelző, akkumulátor, előlapi kamera nagy mértékben belerondítanak a képbe, ugyanis ezek a tulajdonságok még a mai belépő szinthez képest is elmaradnak( pl Redmi 8: 5000 mAh-es telep, 18W-os töltő a dobozban, 85% körüli képernyőarány).Erre mondjuk lehet mondani, hogy ezek kompromisszumok, de abból mindenképpen a rosszabb fajták. 180-200.000 forintért ugyanis már olyan telefonok kaphatók, amik majdnem azonos mérettel és teljesítménnyel rendelkeznek gyakorlatilag hátulütők nélkül.

Ott van például a talán legjobb kihívónak tekinthető kompakt flagship, az S10e, a kicsit nagyobb, de jobb P30, 100.000 forintért pedig már Honor 20 is kapható. Ha pedig valaki maradna az iOS-nél, akkor sokkal jobb döntést hoz, ha spórol még egy kicsit és egy iPhone Xr-t vesz, ami mellőzi az SE legfőbb hibáit úgy, hogy az ára sem sokkal borsosabb.

Tehát ha idén iPhone-t vásárolnál, akkor vagy ne tedd, várj egy évet és bezuhant áron szerezz be egy jól sikerült iPhone 11-et, ruházz be egy iPhone Xr-re, hogy az egésznapos üzemidő tényleg egy napig tartson, ne a 8 órás műszak végéig.

Szólj hozzá

Apple iPhone Vélemény Kompakt iPhone SE Midrange