2020. máj 10.

Szelfik terén is kimarad a top 10-ből az iPhone 11

írta: 1nsanat1
Szelfik terén is kimarad a top 10-ből az iPhone 11

A Dxomark most az előlapi kamerarendszert tesztelte

iphone-11.png

   Megjelenésekor az iPhone 11 Pro Max kishíján a legjobb fotós készülék lett a Dxomarkon, és csak a Mate 30 Pro korábbi tesztelése tudott ennek keresztbe tenni. A csúcskészülék minden téren jól helyt állt, egyedül a szelfik terén nem alkotott maradandót. A sima iPhone 11-et sajnos csak jóval később tesztelték, a tesztek pedig nem hoztak túl örömteli eredményt, hiszen a 109 ponttal az Apple legolcsóbb csúcskészüléke csak a P20 Pro mellé tudott besorakozni. 

   Most azonban a híres tesztlabor végre a szelfikamerákat is tesztelte, az eredmény pedig egész korrekt lett. A 11 ugyanis hozza a tavalyi flaghsipek szintjét  nagyjából hozza a remek nappali szelfiknek köszönhetően, amik nincsenek híján a részletgazdagságnak és a színek terén is nagyon hűek a valósághoz. Videózás terén  ugyanez igaz, sőt a stabilizálás is kitűnően működik, így akár séta közben is remek videók készülhetnek.

   A gondok szürkületkor és portré módban kezdődnek. A 11 széria ugyanis hiába hozta be az éjszakai módot, mivel az előlapi kamera láthatóan nem kapott ebből, hisz gyenge fényviszonyok mellett nagyon zajos képek készülnek a telefonnal, ami sajnos mesterséges fény esetén is jelentkezik. Videózásnál ez hatványozódik, itt már szinte a semmitől is zaj keletkezik a kész felvételen, ráadásul a korábban említett jó stabilizálásnak van egy komoly ára is: a látószög videófelvételnél szűk, így sok esetben az arcunkon kívül más nem fér a képbe, amin a szelfibot sem sokat segít, mivel a kamera nem remekel a fókusztávolság terén, így ha az arcunk távol kerül a telefontól eléggé életlen lesz. A portré móddal nincsenek ilyen súlyos gondok azonban az így készült fotókon kifejezetten rossz a háttérelmosás, gyakran tekinti háttérnek ugyanis az ember hajának, fülének, szakállának egy részét.

   Persze az iPhone 11 még hibái ellenére is egy korrekt fotós készülék, de aki valóban felső kategóriás fotókra vágyik, az más gyártónál keressen telefont, vagy várjon az iPhone 12-re ugyanis szelfik terén az iPhone 11 csak 91 pontot kapott, amivel nem jutott be a legjobb 10 közé sem.

Szólj hozzá

Apple Hírek Kamera