2020. sze 29.

A legszebb ár-érték bajnok: Infinix Zero 8

írta: 1nsanat1
A legszebb ár-érték bajnok: Infinix Zero 8

infinix-zero-price-in-nigeria.jpg

   A pénztárcát kímélő, 60-80.000 forintos remekül működő telefonokkal újabban már Dunát lehetne rekeszteni, hála az olyan kínai, de nemzetközi minőségű gyártóknak mint a Xiaomi, a Honor, vagy épp a Realme. Ilyen vetélytársak mellett eddig nem sok cég tudott labdába rúgni, azonban könnyen lehet, hogy új szereplő tűnik fel a porondon, hiszen az eddig főleg belépőszintű vagy rosszabb esetben kifejezetten jellegtelen középkategóriás telefonokkal foglalkozó Infinix összeszedte minden tudását és kreativitását és belepakolta azt a Zero 8 névre hallgató készülékébe, ami tudása és külseje miatt könnyen elképzelhető, hogy közkedvelt lesz.

   A 210 eurós áron startoló készülék nem árul zsákbamacskát, a dobozból kiemelve azonnal feltűnik, hogy mi is különbözteti meg a Zero 8-at a rengeteg konkurenstől. Ez pedig a legszebb flagshipeket idéző megjelenés. A készülék dizájnjának egészét a stilizált gyémánthoz hasonló rombusz alakzat uralja, amihez a mintázat és a kamerasziget is igazodik, a hátlap pedig olyan karakteresre sikeredett, hogy az avatatlan szem meg nem mondja róla, hogy nem üvegről van szó, hanem műanyagról. A színek tekintetében 3 opció is rendelkezésre áll: Ezüst Gyémánt,Fekete Gyémánt, Zöld Gyémánt. A mobil szépségéhez az is hozzáad, hogy az ujjlenyomatolvasó a hátlapról a készülék oldalára vándorolt, ami egy remek döntés volt.

    Az előlap, bár nem ilyen tökéletes panaszra mégsem lehet ok. Az egyetlen "hiba" rajta a két kamerát befogadó kamerakivágás, ami viszont indokolt, hiszen a piac legnagyobb felbontású, konkrétan 48 megapixeles szelfi és egy 8 megapixeles ultraszéles szelfi kamera kapott benne helyet, ami a kategóriában bőven átlag feletti teljesítményt ígér. Az első tesztek mondjuk kicsit hazavágják az ígéreteket, ugyanis képminőség terén messze nem hozza a magas minőséget, de a két féle látószögnek hála sokoldalúbb az előlapi kamerák terén mint az árkategória bármely tagja, így bőven elégedett lehet vele az átlagos felhasználó. A telefon első felének azonban mégsem a sok megapixel, az éke, hanem a kijelző, ami egy hatalmas 6,85"-es méretű IPS LCD panel vékony kávákkal és ezen az áron szokatlan 90 hz-es képfrissítéssel, ráadásul az átlagosnál alacsonyabb minimális fényerővel, így a Zero 8 képernyője távolról akár egy alacsonyabb fényerejű OLED panellel is összetéveszthető.

   A hátlapon az említett kamerasziget az előlapi tapasztalatokat tükrözi csak éppen nagyban. Itt ugyanis egy 64 magapixeles Sony szenzor csücsül középen, ami alapvetően képes lenne akár csúcskategóriás telefonokat is kiszolgálni azonban itt a szoftveres optimalizálatlanság miatt  csak közepes képeket és 4K 30fps-es de felejthető videókat készít, ami mondjuk abszolút nem tragédia egy 210 dolláros telefon esetén, csak éppen ez az eredmény olcsóbb és kisebb kamerával is elérhető lett volna. A maradék 3 kamera a szokásos 8-2-2-es felállás, azaz korrekció nélküli ultraszéles, fölösleges mélység és még fölöslegesebb makró szenzor triója.

  A középszerű kamerákat azonban tökéletesen feledteti a készülék belseje, hiszen bár a Zero 8-at "csak" egy MediaTek G80T hajtja, ez a chip elég szép hírnevet szerzett magának már a Redmi Note 8 Proban, és még ma sem számít elavultnak, hiába a 12nm-es gyártástechnológia. Az ehhez társuló 8 GB RAM és 128 GB tárhely pedig még a csúcskategóriás készülékeknek sem válna szégyenére. Az Infinix újdonságának azonban van még két ütőkártyája , ez pedig a 4500 mAh-s kkumulátor által garantált brutális üzemidő és a kategóriában ritkának számító 33W-os töltés, amivel még ez a hatalmas telep is hamar feltankolható.

   Az Infinix Zero 8 tehát hordozza magán a máodvonalas kínai mobilokra jellemző jó és rossz tulajdonságokat is, azonban 210 eurós áron  mindenképpen remek vétel lehet, hiszen egyedi megjelenése remek hardverrel és komolyabb problémáktól mentes szoftverrel párosul, így méltó ellenfél lehet akár egy Redmi 9 Pro számára is.

  

Szólj hozzá

Vélemény Midrange Infinix