2020. ápr 21.

Vélemény: Digi R2

írta: 1nsanat1
Vélemény: Digi R2

Minden téren furcsa

13090_digi_r2.png

   Minden mobilhasználó életében eljön a pillanat, amikor ügyintézés, vagy éppen pont telefonvásárlás miatt be kell mennie az aktuális mobilszolgáltatójához. Ekkor várakozás közben akaratlanul is szétnéz és meglátja az aktuális kínálatot, ami jellemzően Apple, Samsung, Huawei, LG, újabban pedig már Xiaomi készülékekből is áll, azonban ha az ember jó, vagy épp rossz helyen van felfedezheti a szolgáltató saját márkás mobiljait, amik valahogy már első ránézésre sem szimpatikusak. Elavult dizájn, gyenge anyaghasználat és hervasztó specifikációk jellemzik ezeket az amúgy nem is kifejezetten olcsón árult készülékeket, amiket igazából főként az ad el, hogy az idősebb, a mobilokhoz nem értő generációban biztonságérzetet kelt, ha mondjuk Vodafoneosként a telefonja is Vodafone márkájú, hiszen akkor biztos jobban működik a két Vodafone együtt. Persze ezek a telefonok közel sem saját gyártásúak, jellemzően olcsó nevenincs kínai cégek telefonjainak módosított, vagy csak átfestett változatai, amikről kis utánajárással kiderül, hogy az Ulefone,a Umidigi, vagy épp az Oukitel gyártja a típust.

   Ezen tapasztalataim után meglepetésként ért, mikor bementem nemrégiben a DIGI egyik üzletébe és megláttam, hogy bizony a szegényes mobilkínálatukat saját típusokkal igyekeznek feltölteni. Az üzletben ahol jártam 3 készülék volt kapható, egy szuperolcsó 30.000 Ft alatti vízcsepp notchos első látásra kínai vacak, egy 73.000 forintos papíron nem is annyira rossz, de a konkurenciával összevetve hervasztó "midrange" készülék illetve az írás alanya az 38.000 forintért, beszerezhető R2.

   A DIGI belépő szintű mobilja első látásra többnek tűnik mint ami. Az üveg hatású hátlap, az aránylag vékony kávák és a még ma is bőven modern kameralyuk dizájn komoly, akár 80.000 forint készülékről árulkodnak és az ismertetőben feltüntetett 4/64 GB-os adat is jónak hangzik, akárcsak a 3900-as, USB-C kábellel tölthető aksi. Még az sem lehet ok a panaszra, hogy a kijelző csak IPS, hiszen még ma is sok remek telefon használja az olcsóbb és alig láthatóan gyengébb technológiát.

   Azonban ha kicsit jobban megnézzük a specifikációkat rájöhetünk, hogy mi is a trükk. A képernyő ugyanis csak HD felbontású, ami egy 6,35"-ös panelnél nem szolgál túl nagy pixelsűrűséggel, ráadásul a fényereje is maximum tűrhetőnek nevezhető, szóval a nyári napsütésben hunyorgással és kézzel árnyékolással bizonyon számolni kell, ahogy a nem túl jó betekintési szögekkel is, de aki egy hasonló árazású, de 2-3 éves telefonról vált, az még talán pozitívan is csalódhat. Sajnos az örömteli meglepetés lehetősége az összeszerelés minőségénél kizárt, az R2 minden csak nem masszív, ha pedig víz éri kicsi az esélye a túlélesre.

   A legnagyobb gond azonban kívülről nem látszik, ugyanis az maga a telefon szíve, a MediaTek Helio P23 chipje. Erről a lapkáról tudni kell, hogy minden, csak nem korszerű, így sokat fogyaszt, melegszik, és a teljesítménye sem túl fényes, Antutun is csak ideális körülmények közt, nyögve lépi át a 100.000 pontos határt, szóval masszívan az alsó kategóriába tartozik, ráadásul egy nem túl jól optimalizált szoftver is társul hozzá, bár a 'budget" telefonoktól megszokott szintet többségében hozza. A gyenge teljesítmény tehát a főmenüben, vagy böngészés közben lesz tetten érhető, hanem játéknál, illetve amikor az ember fotózni kezd. Adva van ugyanis 3 kamera, 2 hátul, egy elől, amik számok tekintetében sem rózsásak(13+0,3 MP illetve 5MP), azonban egy megfelelő chip és egy jól megírt kameraszoftver még ebből is képes lenne valami jót kihozni, itt azonban erről szó sincs.

  A telefonnal készült képek nagy része homályos, színhűség terén gyenge, a mélységérzékelő pedig gyakorlatilag értelmetlen, pedig csak nappal volt lehetőségem kipróbálni a kamerát. A rossz képek persze relatívak, mindennapi használatra, esetleg kicsit szerkesztve profilképnek is alkalmasak, viszont a kameraszoftver gyengesége számokkal is mérhető, elég ha az mondom, hogy a maximális videófelbontás 720p, ami még ebben a kategóriában is gyengének számít, az 1080p már-már minimum elvárásnak nevezhető így 2020-ban.

   Az R2 tehát egy elég felemás és furcsa telefon, de mielőtt verdiktet mondanék, érdemes egy kicsit Scooby-Doosat játszani, azaz feltenni a kérdést: "Vajon melyik csirkefogó frátert rejti a maszk?". A válasz pedig nem könnyű. Többen is próbálták már kinyomozni a DIGI R2 eredetét az internetes fórumokon, azonban konkrét készülékre senki sem lelt. Létezik ugyanis egy Oukitel C17 Pro nevű készülék, ami 99%-ban egyezik, azonban azon 3 kamera van a hátlapon, viszont azok szinte megszólalásig hasonló elrendezésben. Szóval a legvalószínűbb, hogy a DIGI vagy egy speciális változatot rendelt a a típusból, vagy ez a meg nem jelent sima C17 típus, ugyanis az Oukitel kínálatában csak Pro verzió érhető el. Az eredet felkutatásából ennyi elég is, fontosabb az, hogy megéri-e ez a telefon és ha igen, akkor kinek.

    A válaszom a kérdésemre pedig az, hogy a DIGI R2 bizony bőven megérheti 2 nem is olyan szűk rétegnek. Adva van ugyanis rengeteg fiatal, akinek még saját keresetük nincs, vagy csak minimális, így korlátozott összeget tudnak csak telefonra szánni, viszont a sorból nem szeretnének kilógni. Nekik ez egy tökéletes telefon ugyanis a kisebb játékokat képes futtatni, kinézet terén pedig maximálisan hozza a mai kötelezőket a dupla kamerának és a kameralyuknak hála. A másik célcsoport a telefonjukat csak böngészésre és telefonálásra használók népes tábora, hiszen számukra ez a készülék a nagy kijelző és a korrekt akkumulátor, de főleg a hihetetlen alacsony ár miatt érheti meg. Mindent összevetve tehát tudom ajánlani a DIGI R2-t, mivel a kötelezőket tudja, RAM, tárhely és dizájn terén pedig bőven túlmutat karcsú 37.000 forintos árán, ami ráadásul részletben is fizethető.

    

Szólj hozzá

Vélemény DIGI Budget