2020. sze 03.

Teszt: LG K61

írta: 1nsanat1
Teszt: LG K61

Tökéletes, ha rosszul akarsz járni

87405d71cc-gd-8959961.jpg

   Az LG a mobilpiac egyik egykori nagy csillaga, ami a korábbi sikerszériáit pár átgondolatlan árazással illetve típushibával olyan szinten földbe állította, hogy a cég mobilos ágazata mára már főként veszteséget termel a profit helyett. Az utóbbi időben viszont úgy látszik nem akar belenyugodni a vert helyzetbe az LG így a telefont munkára illetve multitaskingra használók számára megalkotta a Dual Sreen tokokat a V szériás nagyágyúkra, a G szériát pedig lecserélte a divatra sokat adók potenciális kedvencére a Velvetre, ami vitán felül az egyik legelegánsabb készülék lett a piacon. Azonban nem mindenki engedheti meg magának a legalább 200.000 forintos készülékeket és úgy látszik ezt az LG csak az utolsó utáni pillanatban vette tudomásul, ugyanis más magyarázat nincs arra, hogy a középkategóriás, a Galaxy A41, a Redmi Note 9 és a P40 Lite ellenfelének szánt K61 hogyan lett ilyen összecsapott, átgondolatlan készülék.

Külső:

  Manapság nehéz igazán egyedi külsővel találkozni a telefonok közt a K61 pedig nem éppen a kivételek sorát erősíti. Szemből igazából hozza a kötelező 2020-as minimumot, a felül és oldalt vékony, de alul tekintélyes kerettel és ismeretlen típusú karcálló üveggel. Természetesen kamera is van a telefon elején, de azt sem lehet különlegesnek mondani, hogy notch helyett most kameralyukban kap helyet. A telefon oldala és hátlapja sem okoz semmi meglepetést, az enyhén műanyag hatású borítást egyedül a horizontális kamerakialakítás dobja föl, az elég alap színválaszték és a hátlapra került ujjlenyomatolvasó viszont nem túl esztétikus. Talán még a fehér színű variánsra mondható, hogy szép, de különösebb feltűnést ez sem fog kelteni. 

Minőség:

   Az LG rejtélyes okokból, de betegesen vonzódik a MIL-STD-810-G szabványhoz, ami annyit jelent, hogy a telefon túlél egy másfél méteres zuhanást és egyéb fizikai behatásokat. Ilyen minősítést kapott a K61 is, ami jól hangzik de sajnos a magas minőség és a strapabíróság kevéssé észrevehető. Az előlapi üveg ismeretlen típusú, a keret és a hátlap pedig műanyag, ráadásul az illesztések is élesek, így a telefon nagyon nem kelt prémium hatást, így a MIL-STD-810-G inkább csak egy díszplecsni, mint valódi többlettudás a konkurenciával szemben. 

Képernyő:

   A K61 a kijelző terén sem próbál kitűnni. Egy szokásos 60 hz-es FullHD+ felbontású IPS panelről beszélhetünk átlagos betekintési szögekkel és átlagos fényerővel, és átlagos 6,53"-es mérettel, tehát semmi kiemelkedőre nem kell számítani. A komoly gond az, hogy ha valahol az LG alkothatott volna maradandót, akkor az a kijelző lett volna, de sajnos ilyen áron a  konkurencia(például a Galaxy A41 esetében) már OLED panelt kínál Always on Display finkcióval. 

Hangzás:

   Ha van márka ami a hangminőségéről vált ismertté, akkor az az LG. Ez a jellemvonásuk még a K61-hez hasonló kifejezetten gyenge mobilok esetén sem tűnik el teljesen, hiszen ez a készülék is rendelkezik beépített hangszínszabályzó felülettel, ami fontos funkció lehet a zene szerelmeseinek. Sajnos ezen funkció előnyeit csak a telefon mellé nem csomagolt fülhallgató csatlakoztatása után lehet igazán kihasználni, hiszen maga a telefon nem kiemelkedő a hangképzés terén, inkább a középszerű szó írja le jól az egyke, a készülék alján lévő hangszóró hangzását. A beszédhangszóróval szerencsére nincsen semmi probléma, remekül teljesíti a tőle elvárhatót. A K61 tehát abban a kategóriában sem alkot maradandót, ahol az elvárható lenne, hiszen ennyi spórolás mellé bőven belefért volna különlegességképpen egy minőségi sztereó hangszórópár.

Teljesítmény:

   Ha van a  K61-nek fő bűne, akkor bizony az a botrányosan gyenge teljesítmény. Még a tárhelynek kínált 128GB-al nem is lenne gond és kis szemforgatás után a 4GB RAM-ra is azt lehetne mondani, hogy van más gyártó is aki ennyi pénzért szintén nem adja meg a 6GB-ot, azonban van valami, amire nincs épkézláb magyarázat, ez pedig a készüléket hajtó lapkakészlet. Érzékeltetve, hogy ezen a téren hol tart a K61 érdemes megnézni, hogy például a teljesítménye miatt sokat ekézett A41 140-150.000 pontot ér el Antutun, míg az olcsóbb P40 Lite 310.000-es pontszámmal előzi be a teljes mezőnyt, addig az LG középkategóriás telefonja a 12 nm-es Helio P35-ös chipnek "hála" legtöbbször a 100.000 pontot sem éri el, amivel nagyjából egy Redmi 8 szintjét hozza, csak épp erősebb melegedéssel és kétszeres áron.

Szoftver:

   Érthetetlen az LG mostanában tanúsított hozzáállása a szoftverekhez, ugyanis kevés másik gyártó van, amelyik ilyen szinten mellőzné a frissítéseket. Ez azonban még csak-csak indokolható, hiszen kevés a vevő, a szoftverfejlesztés pedig nehézkes munka, így  érthető, bár elfogadhatatlan az LG álláspontja a témában. Az abszolút értelmezhetetlen pitiáner húzás azonban az, hogy bőven az Android 10 megjelenése után az LG K61 bizony Android 9-el lett piacra dobva és frissítést azóta sem igazán kapott. Ezt minimálisan, de ellensúlyozza az, hogy az LG saját kezelői felülete az utóbbi időben sokat finomult és mára egy kifejezetten kellemes flhasználói élményt nyújt pár extra funkcióval, még úgy is, hogy az újdonságok nagyját ez a telefon az elavult Android verzió és a középkategóriás mivolta miatt nem kapta meg.

Akkumulátor:

   Az akkumulátorkapacitás és a gyorstöltés az elmúlt pár évben a kínai gyártóknak hála a figyelem középpontjába került, olyannyira, hogy mostanra már az olyan makacs gyártók sem igazán tudják szőnyeg alá söpörni az ebbéli hiányosságaikat, mint az Apple, vagy a Google. A K61 tervezésénél félig-meddig tisztában is voltak ezzel a konkurencia által kikényszerített trenddel, így a telefonba egy 4000 mAh-s telep került, ami bőven elég energiát kínál 1-másfél napra, ami maximum 15W-os teljesítménnyel táplálható. Ez a teljesítmény bár nem eget rengető, de elfogadható, az azonban már nem annyira, hogy a dobozban csak egy 10W-os adapter és egy szimpla USB-C kábel található.

Kamera:

   A sokkamerás mobilok mára már minden árkategóriában fellelhetők. Olyannyira igaz ez, hogy a 4 hátlapi és egy előlapi kamerával felszerelt noname kínai mobiltelefonok már 30.000 forintért is kaphatók, így az LG hiába emeli ki a reklámokban, hogy a K61 is ennyi kamerával érkezik, ez igazából nem garantál semmiféle többletminőséget így érdemes megnézni egyesével mit is tud ez a sok kamera.

A szelfikamera például korrektül hozza az átlagos szintet és jó fényviszonyok közt részletes, szép képeket készít, bár kissé szereti elszínezni a képeket. Videók terén is elfogadható a FullHD felbontás 30 fps-el, de természetesen akad azért jobb is hasonló áron.

A hátlapon még  ennél is hétköznapibb a felhozatal. Található itt egy 5 megapixeles mélység és egy 2 megapixeles, tehát szinte értelmetlen makró szenzor, ami rosszabb minőségű képeket készít, mint a fő kamera utólagos belenagyítással, egy 8 megapixeles ultraszéles, végül pedig egy 48 megapixeles fő kamera. Előbbi egység viszonylag fakó, de abszolút nem vállalhatatlan képeket készít és sok esetben hasznos tud lenni a nem kimagasló látószögű, de a konkurenciához méltó képalkotó.

A legkomolyabb eredményt az ember a fő egységtől várja az ember, ez nem is lehet kérdéses, pláne, hogy egy, a számok terén abszolút nem rossz megoldásról beszélhetünk, azonban a szájízünk az elkészült képeket és videókat tekintve elég felemás lesz. Kapásból ott a videós képesség, ami a 48 megapixel ellenére megragad 1080p/30fps-en bármiféle stabilizálás nélkül és még a videózás közben történő kameraváltásról is le kell mondanunk. A képekkel szintén nem lehetünk maradéktalanul elégedettek, még akkor sem, ha a nappali felvételek egészen értékelhető minőségűek a Quad-Bayer szűrőnek hála, hiszen a kamera gyakran túlszaturál és a valóságtól idegen fotókat készít, ha pedig nem megfelelőek a fények radikálisan romlik a helyzet, hiszen a gyengécske chipre lehetetlen lett volna egy komoly képalkotó szoftvert ráhúzni, így elmondható, hogy a kategóriában bőven jónak számító kamerahardvert a telefon egy másik aspektusa torpedózza meg. 

Extra funkciók:

   Az extrák terén a K61 bőven hozza a kötelezőket. Van itt NFC, 3 foglalatos(Dual SIM+micro SD) simtálca, ebből az árkategóriából még a jack sincs száműzve. Bár egy infra portot, vagy egy Quad DAC chipet bőven elviselt volna még a telefon a gyenge felszereltség kompenzálására illetve a különlegessége növelése érdekében. Ráadásul külön problémát jelent, hogy az ujjlenyomatolvasó fizikai szenzor létére a Samsung A szériájával vetekszik lomhaságban, ami elég szomorú tény és durván rontja az összképet.

Ár/Érték arány:

   Alaposan átnézve az LG K61 specifikációit és a 100.000 forintról mostanra is csak 90.000 forintra mérséklődött árát kijelenthető, hogy egy kifejezetten rossz telefonról beszélünk. Bár néhány területen felveszi a versenyt a konkurenciával, azonban rengeteg hiányossággal rendelkezik, ezek ellensúlyozására pedig nem tud felmutatni semmiféle többlettudást és ez az igazán nagy probléma. Egy A41 például az elégtelen teljesítményt AMOLED kijelzővel és kompakt mérettel, a P40 Lite pedig a  Google szolgáltatások hiányát a riválisokéhoz képest kétszeres Antutu pontszámmal és töltési sebességgel kompenzálja, azonban a K61 fájóan semmilyen így az egyébként is súlyos hibák csak még jobban védhetetlenné válnak.

 

 

Külső: 7/10

Minőség: 6/10 

Képernyő: 7/10 

Hangzás: 8/10 

Teljesítmény: 3/10

Szoftver: 5/10 

Akkumulátor: 6/10 

Kamera: 6/10 

Extra funkciók: 6/10 

Ár/Érték arány: 2/10

Összesítve:57/100

Rossz vétel!

Szólj hozzá

LG Teszt Midrange