2020. sze 11.

Úton vannak a Harmony OS-es telefonok

írta: 1nsanat1
Úton vannak a Harmony OS-es telefonok

Remélhetőleg hardveres téren kibírja addig a Huawei

harmony-os.jpg

   Az elmúlt évben az USA és Kína közti kereskedelmi háború egyre inkább rátelepedett a Huaweire, olyannyira, hogy mostanra a gyártó már alapvető alkatrészeket sem szerezhet be telefonjaihoz. A hirtelen felerősödő botrány rengeteg találgatást és féligazságot szabadított el a vállalat saját operációs rendszerével, a Harmony OS-el kapcsolatban, most azonban végre kiderültek konkrétumok.

   A Huawei idei fejlesztői konferenciáján (HDC 2020) ugyanis kiderült, hogy szeptember 10-től a fejlesztők számára elkezdődik a béta tesztelése a TV-kre, okosórákra és egyéb kiegészítőkre szánt Harmony OS 2.0-nak, decembertől pedig már a telefonos felülethez is hozzáférést kaphatnak néhányan. Továbbá be lett jelentve, és most már nem csak feltételes módban, hogy 2021 elején bizony érkezik az első Harmony OS-el ellátott Huawei telefon is, ami (kapaszkodjatok meg) Android alkalmazásokat is képes lesz futtatni, így kikerülve a rengeteg, eddig elbukott mobil oprendszer gyermekbetegségét, a kevés alkalmazást.

   Sajnos azonban még nem megválaszolt kérdés, hogy a fennálló hardveres korlátozásokat hogyan fogja kijátszani a Huawei, ugyanis ha a MediaTeket és a BOE-t is sikerül Trumpnak kicsalogatnia a kínai gyártó mögül, akkor nem nagyon lesz tovább sehova hátrálni és marad a laptop és az okos kiegészítők piaca a cég számára.

Szólj hozzá

Hírek Huawei