2020. nov 07.

Ismerős külsőt kap a Huawei Nova 8 SE

írta: 1nsanat1
Ismerős külsőt kap a Huawei Nova 8 SE

A P40 Lite, a P30 és az iPhone 12 jegyei is fellelhetők a remeknek ígérkező telefonon

huawei-nova-8-se.png

   Hiába esküdött látszólag össze minden körülmény a Huawei ellen, a Mate 40 szériával a kínai gyártó megmutatta, hogy komoly hátrányból indulva is képes olyan készüléket alkotni, ami a konkurenciának alaposan feladja a leckét. A csúcskészülékek azonban a piacnak csak egy kis részét képezik, ráadásul a vírus miatti gazdasági megtorpanás sem kedvez a minden eddiginél drágább telefonoknak, így komoly fókuszt kell fordítani a középkategóriára is, a Huawei pedig tudja ezt, így egy új típust dob piacra, a Nova 8 SE-t, ami le sem tagadhatná rokonságát egyik sikeres elődjével, a Nova 6 SE-vel, vagy ahogy hazánkban ismerik, a P40 Lite-al .

  nova-7i-pink-1.jpg

A Nova 8 SE sok téren előrelépés az amúgy is remek elődhöz képest

 

   Az új pénztárcabarát Nova már külsőre is egy remek készülék, hiszen úgy vette át a korábbi modell fő ismertetőjegyét, a négyzetes kameraszigetet, hogy mellé sikerül társítani két nagyon sikeres mobil dizájnelemeit is, mégpedig az iPhone 12 sík keretét és a P30 lecsapott tetejét és teljes előlapját, csak éppen kicsit nagyobb méretben. Mielőtt azonban iPhone klónról beszélnénk érdemes megemlíteni, hogy ezt a kameraelrendezést pont a Huawei vezette be, a sima keret pedig már régóta ismert, a régi iPhoneok(például az első iPhone SE) is előszeretettel használták, szóval nem friss találmány.

huawei-nova-8-se-live-shots-2.jpg

A  szemnek kellemes, vékony külső miatt vissza kellett venni az akkumulátor méretéből    

   Persze a csinos külső még a négy színvariáns(fekete,fehér,kék,ezüst) ellenére sem lenne elég ahhoz, hogy méltó utódként hivatkozhasson bárki a Nova 8 SE-re. Azonban a helyzet az, hogy belül sem érheti túl sok panasz a készüléket, hiszen mindössze két területen marad alul a P40 Lite-al szemben. Az egyik a chip, ami most a remek Kirin 810 helyett egy Dimensity 720, ami minimálisan, de gyengébb, mint a Huawei saját chipje, ami viszont nem komoly hiba, hiszen a 810-es gyakorlatilag viccet csinált a legtöbb 100.000 forint alatti készülékben használt riválisából. Szokatlan, de lesz egy másik, prémium, de csak a chipben eltérő kiszerelése is az új Novának, ami a Dimensity 800-as lapkát kapja, ami viszont felülmúlja a Huawei megoldását. A másik kompromisszum az akkumulátor terén látható, hiszen a vékonyabb házba már nem fért be a 4200-as telep, így be kell érni 3800 mAh-val, ami jó eséllyel az üzemidőre kedvezőtlen hatással lesz.

   Ezeket a visszalépéseket félretéve viszont rengeteg hasznos fejlesztést kap a vásárló. Például 5G-t, 64 megapixeles fő kamerát, amit kiegészít még 3 nem túl combos extra szenzor, egy 8 mp-es ultraszéles, egy 2mp-es makró és egy 2mp-es mélységérzékelő, ami garantálja, hogy normál látószög esetén éjjel-nappal kategórián felüli fotós képességet nyújthat a Nova 8 SE. Az HDR10-es FHD felbontású OLED kijelző szintén üdvös, akárcsak az ebbe épített ujjlenyomatolvasó, ami bár valószínűleg lassúbb, mint a P40 Lite rekordsebességű oldalsó szenzorja, de kétségtelenül modernebb és kényelmesebb.

   A telefon leginkább meglepő tulajdonsága azonban nem az elő, vagy a hátlapon található, hanem az alján, illetve a dobozban. Itt ugyanis az iPhone 12-re hajazó készülék lecsapta a magas labdát és egy a dobozban mellékelt 66W-os töltővel több mint háromszorosan rálicitált az Apple idei 20 W-os megoldására, amit ráadásul külön kell beszerezni.

   Mindent összevetve a Nova 8 SE egy remek készüléknek tűnik, a 330 Eurós ár pedig kifejezetten jó ár-érték aránnyal ruházza fel a típust. Sajnos hazai forgalmazásról még semmi hír, de könnyen lehet, hogy a Nova 6 SE sorsára jut és P50 Lite néven találkozhatunk majd vele jövő tavasszal.

Szólj hozzá

Hírek Huawei