2021. már 25.

Kis lépés a Hold felé: OnePlus 9 és 9 Pro

írta: 1nsanat1
Kis lépés a Hold felé: OnePlus 9 és 9 Pro

Nyomokban Hasselbladot tartalmazhat

oneplus-9-series.jpg

 

   A OnePlus név hallatán éveken át egy felső-középkategóriás áron kínált csúcskészülék képe rajzolódott ki a többség szeme előtt, hiszen a kínai vállalat a történetének nagy részében valóban ezen koncepció szerint alkotta meg termékeit. A 7-es szériánál azonban valami megváltozott és a flagshipkillerek helyett valódi zászlóshajók kerültek a piacra borsos, de mégis abszolút korrekt áron. Ezt az új irányt pedig a nemrég bemutatott, 2021-es duó, a 9 és a 9 Pro is követi. Nézzük is meg mit érdemes tudni az immáron két prémium márka logójával díszített eszközökről.

OnePlus 9

 

  Idén a tavalyihoz képest a normál és a Pro verzió közt viszonylag kevés az eltérés, de néhány okból mégis érdemes külön kezelni a két verziót. Az olcsóbb, de kompromisszumos  OnePlus 9-et  759 eurós árával érezhetően a Galaxy S21 ellen szánták. A fekete, kék és átmenetes Winter Mist színben kapható mobil ugyanis számos tulajdonságban osztozik a riválisával. A FHD+ felbontású 120hz-es AMOLED lapos kijelző, a 700.000-es Antutu pont környékén teljesítő csúcslapka, a 15W-os vezeték nélküli töltés, valamint a kamerák száma is stimmel.

   Sajnos azonban nem csak a jó dolgokban osztozik a két rivális modell. Ezek egyike a műanyag használata. Az eltérés mindössze annyi, hogy a OnePlus a Samsunggal ellentétes utat követte, és a telefon keretét alkotta meg műanyagból és a hátlap maradt üveg, ami a készülék szilárdsága szempontjából nem túl ideális. A másik hátrányos hasonlóság, hogy a OnePlus 9 sem rendelkezik telefotó kamerával, így az aránylag nagy, de optikailag nem stabilizált főszenzort használja zoomolásra, ami elég nagy kihagyott ziccer egy a Huawei kampányaira hajazó "Moonshot" szlogennel hirdetett telefon esetén. Ezen kívül az egyetlen igazi kompromisszum az IP védelem hiánya, azonban mivel a 9-es minden más téren hordozza a 9 Pro tulajdonságait az idei mezőnyben bőven vonzó ajánlatnak nevezhető, bár az itthon is hamarosan debütáló Mi 11 ellen csak a hosszabb ideig érkező frissítésekben bízhat.

 

OnePlus 9 Pro

 

   Ahogyan az várható volt idén is a drágább, konkrétan 949 eurón startoló Pro verzió lett az izgalmasabb készülék a duóból. Ez valószínűleg nem a színeknek köszönhető, hiszen az ezüst, fekete, fenyőzöld trió egyike sem nevezhető forradalmi újdonságnak, bár a lekerekített, egyszerű üveg-alumínium-üveg házzal kombinálva tetszetős látványt nyújt mindhárom változat. Sajnos a szépség nem minden, ezért el kell ismerni, hogy a OnePlus 9 Pro közel sem hat annyira prémium telefonnak, mint egy Galaxy S21 Ultra, vagy egy Mate 40 Pro, ennek az oka pedig a nem túl impozáns kamerasziget, ami azonban kellemes és kellemetlen meglepetéseket is rejt és mivel ezt szánták az aktuális széria ütőkártyájának, érdemes ezzel bővebben is foglalkozni.

oneplus-9-pro-1.jpg

A bemutatón jól láthatóan a kamerás képességeken volt a hangsúly

   A OnePlus érezhetően a Huawei, a Nokia és a testvérvállalata, a Vivo nyomdokába akart lépni azzal, hogy szerződtet egy a fényképezés terén sokat bizonyított gyártót, hogy segítsen a készülékei kamerás képességeit tökéletesre csiszolni. Nem érték azonban be "holmi" Leicával vagy Zeiss névvel, ezért az abszolút csúcsra törve a Hasselbladdal szerződtek. A svéd vállalat ismert arról, hogy az ő gépeiket vitték föl először a Holdra, illetve arról, hogy horror áron árulnak ultraprémium termékeket, így gyakorlatilag a OnePlus stratégiájának teljesen az ellentétét vallják. Ennek ellenére, vagy pont ezért a teljes tech világ hatalmas elvárásokkal szemlélte, hogy vajon a két ismert cég szerelemgyermeke képes lesz-e elhódítani a Huawei-Leica páros pozícióját.

  Nos, a próbálkozás mindent összevetve nem sikerült, de ne a legalább 3 éves kooperáció első lépése egyáltalán nem nevezhető rossznak. A 4 hátlapi kamera közül a legtöbb szót az 50 megapixeles ultraszéles egység érdemli meg, ami 1/1.56"-es méretével, f/2.2-es blendeértékével feladhatja a leckét a riválisainak. A bemutató során szemléltették is, hogy ez a megoldás mennyivel jobban szerepel például éjszaka, mint egy iPhone 12 Pro Max jóval apróbb szenzora, ráadásul a Mate 40 Pro+-ban debütált, de itt is fellelhető freeform lencsének hála a torzítás a képek szélein a nagy látószög ellenére is pusztán 1%-os, tehát szabad szemmel nem is igazán látható. Ennél egy fokkal kevésbé érdekes a 48mp-es főkamera, ami bár új konstrukció, méretében megegyezik a OnePlus 8 Pro egységével, így az élvonaltól lemarad, ami főleg a dinamikatartomány és az éjszakai fotózás terén ütközik ki.

  A problémák a maradék 2 hátlapi és az egyetlen előlapi egységnél kezdődnek. A 8mp-es telefotó kamera ugyanis mindössze 3,3x-os zoomra képes, így a reklámvideókban a Földre érkező Hold a való életben elég távol marad tőlünk a 9 Prot használva, pláne, hogy az aprócska szenzor teljesen alkalmatlan éjszakai fotózásra. Hozzá kell tenni, hogy abszolút nem rossz ez a mértékű zoom 2021-ben, de egy kamerákra kihegyezett mobil esetén többet vár az ember. Hasonlóan megosztó lehet a felhasználók körében a készülék szelfi módja, hiszen a 16mp-es képek abszolút nem hozzák a 2021-es flagship szintet, inkább a Mi 10T-hez hasonló flagshipkillerekkel mérhető össze, amiknél viszont a 9 Pro jóval drágább. Az igazi arculcsapás viszont a hátlapon található 2mp-es monokróm kamera, ami a tavalyi, botrányoktól övezett, egyes anyagokon átlátó modult váltja, azonban értelme még annál is kevesebb, ugyanis kis mérete és felbontása miatt, képtelen annyi fényt befogadni mint egy Nokia 9 Pureview, vagy egy P20 színszűrő nélküli, a fő szenzortól nem sokkal kisebb megoldása.

  A OnePlus 9 Pro-ról elmondható, bár a marketing ezt sugallja, és a Hasselblad felirat is erre sarkall mindenkit, nem szabad elsősorban a kamerái alapján megítélni, ugyanis a valódi erősségei a készülék összes többi területen vannak jelen. Ezek egyike a 120hz-es, QHD+ felbontású, 6,7"-es kijelző, ami ráadásul nem csak a maximális képfrissítésen képes üzemelni, hanem szükség esetén az amúgy 4500 mAh-s akkumulátor által biztosított üzemidő megnövelése érdekében 1 és 120 hz  között szabadon képes váltani automatikusan.

  Ha már szó esett a mai mezőnyben nem túl combos, de azért korrekt méretű telepről, akkor érdemes megemlíteni, hogy ehhez 65W-os vezetékes és a normál modell 15W-os teljesítményével szemben immáron 50W-os vezeték nélküli töltés társul, ami parádés hír azoknak, akik nem szeretnék egész éjszakára töltőn hagyni a telefonjukat. A remek specifikációk sora pedig itt még nem ért véget. Van ugyanis IP68-as szabvány szerinti vízállóság, kissé alacsonyra pozícionált kijelző alatti ujjlenyomatolvasó, a kötelező Snapdragon 888-as lapkakészlet, 8 vagy 12GB RAM-mal és ehhez társuló, sajnos nem bővíthető 128 vagy 256GB UFS 3.1-es tárhellyel, valamint a sztereó hangzás is az elvártaknak megfelelően hangos és tiszta. Szoftveres téren sincs ok a panaszra, az Android 11 alapú Oxygen OS11 remek felhasználói élményt, és remek testreszabhatóságot kínál, ráadásul a Hasselbladnak hála a kamera applikáció is sokkal egyedibb, átláthatóbb és mindenek előtt profibb lett.

   A OnePlus 9 Pro tehát igazi csúcsmobil lett, ami gond nélkül felveszi a versenyt az Apple vagy épp a Samsung legjobbjaival is és idén szerencsére a kistestvér is sok jó tulajdonságot tartott meg, viszont a OnePlus vitán felül súlyos hibát vétett a marketinggel. Az amúgy remek telefont ugyanis kár volt valamiféle új kamerakirályként belengetni, hiszen pont ez a terület a szinte tökéletes mobil gyengepontja, ez az a terület ahol a gyártó tudott annyit spórolni, hogy az amúgy más téren hasonló kvalitású eszközt hazánkban 100.000 forinttal olcsóbban tudja piacra dobni, mint mondjuk a Samsung az S21 Ultrát. Összességében elmondható, hogy mind a Pro, mind a sima modell remek választás lehet a flagshipek szerelmeseinek, egyedül talán a megszállott fotósok, vagy a mobilt használó vloggerek csalódhatnak az idei OnePlus szériában. 

  

Szólj hozzá

Vélemény OnePlus Flagship