2021. ápr 19.

Megérkezett a TCL második mobilszériája

írta: 1nsanat1
Megérkezett a TCL második mobilszériája

 tcl_20_pro_5g_design_14_0.jpg

 

  Tavaly áprilisban a korábban a főként a jó minőségű, de korrekt árazású tévéiről ismert TCL szinte a semmiből tört be a mobilpiacra a TCL 10-es széria tagjaival, amik bár nem lettek egyöntetűen remekül sikerült típusok, az elmondható, hogy jó utat jelöltek ki, a TCL 10 Pro pedig kifejezetten úttörő lett azzal, hogy rengeteg prémium, főként kényelmi megoldást hozott el a középkategóriába. Idén éppen emiatt sokan várták, a gyengébb tagjaival már bepromózott 20-as generációt, a várakozás pedig véget is ért, hiszen a közönség szembesülhetett a TCL 20 Pro 5G-vel, a 20L-el, a 20S-el és a 20L+-al is.

  A kevésbé izgalmas modellek igazából nem érdemelnek sok szót. Egy híján 200 grammos, műanyag borítású(az előlap persze üveg, viszont a típusa nem ismert), kifejezetten nagy készülékekről van szó. A tekintélyes méret fő oka a 6,67"-es, FullHD+ felbontású, de csak 60hz-re képes IPS paneleknek köszönhető, valamint az 5000 mAh-s akkumulátoroknak, amiket 18 wattal lehet tölteni, ami 2021-ben már inkább minimális elvárás, mint gyorstöltés.

tcl_20_l-2b_thumb.jpg

Hozza a kötelezőket az L-L+-S trió, de semmi többet nem nyújt

   Az eddig gyanúsan egyforma típusok közt az első különbséget a tárhely és a RAM méretében lelhetjük fel, ugyanis az L modell 4/128 és 6/128GB-os opcióval vásárolható meg, ezzel szemben az L+ és az S 6/256GB-al büszkélkedhet, ami az árazáshoz képest mindenképpen kellemes meglepetés. Sajnos kevésbé örömteli a választott SoC, itt ugyanis a sima és a pluszos L is Snapdragon 662-t, míg az S 665-öt tartalmaz, aminek 11nm-es kialakítása és korlátozott teljesítménye megkérdőjelezi a 6GB-nyi RAM létjogosultságát.

  Kamerás fronton szintén nem túl forradalmi a TCL triója, hiszen csak a kötelező minimumot nyújtja. Van itt mindhárom verzión 2-2 fölösleges 2 megapixeles kamera(makró, mélység), valamint a már jól ismert, nappal megfelelően teljesítő 8mp-es ultraszéles látószögű egység, illetve az előlapon egy-egy 16mp-es szelfikamera középre helyezett lyukban. A fő szenzor terén már kicsit színesebb a kép, ugyanis az L jelzésű verziónak be kell érnie egy 48mp-es képalkotóval, míg az L+ és az S már egy 64-es egységgel büszkélkedhet, bár a  minőségjavulás erősen kérdéses, hiszen pontosan ugyanakkora a szenzorok mérete, ebből pedig következik, hogy a nagyobb felbontás kisebb pixeleket, tehát kevesebb beengedett fényt jelent a pluszos és az S modellnél. Érdekesség továbbá, hogy noha az L+ és az S kamerái papíron egyeznek, valószínűleg a hangyányit jobb chip miatt, de utóbbi már képes a 4K/30 fps-re is, így nem kell beérni a FullHD/60fps-el a videózás szerelmeseinek.

  Összegezve a jellemzőket a TCL olcsóbb triója a tavalyihoz képest kifejezetten jellegtelen lett, igazából nem szól reális érv amellett, hogy miért lenne érdemesebb ezek közül választani, mint megvenni hasonló áron egy szinte minden téren jobb Redmit, ráadásul a tavalyi felhozatalhoz képest hiába lett sokak számára szemrevalóbb az elő és a hátlap, de az egyedi megjelenését teljesen elvesztette a három teljesen egyforma típus, így maximum egy jó előrendelői akció, vagy éppen egy remek szolgáltatói csomag teheti sikertermékké ezt a nem túl mesteri hármast.

 

   Ennél jóval több bizalomra adhat okot a TCL 20 Pro 5G, ami bár meg sem közelíti az elődje ár-érték arányát, de abszolút szimpatikus mobil lett. Kistestvéreivel ellentétben itt szó sincs unalmas vagy felejthető dizájnról, az elődnél bemutatott testbe lapuló, matt sávval keretezett kameranégyes ugyanis itt is megtalálható, csak éppen el lett fordítva 90 fokkal és a hátlap szélére lett helyezve. A lekerekített kijelzőn szintén csak apróbb változások történtek, például a mérete megnőtt 6,67"-re, illetve a vízcsepp notchot leváltotta a Samsungokról már jól ismert középre helyezett kameralyuk. Hiába lett azonban méretesebb és dizájnosabb az előlap, érezhető, hogy nagyrészt a 10 Pro-ból lett átemelve a technológia, ami egyfelől remek színhűséget, jó fényerőt és kiváló HDR élményt kínál, ráadásul alá van rejtve egy ujjlenyomatolvasó is, akárcsak a flagshipekben, azonban a FullHD+ felbontást(ez utóbbi nem feltétlen baj) és a 60hz-es képfrissítést nem hagyta maga mögött a TCL 20 Pro 5G, ez pedig egy átszámolva 200.000 forint körül startoló mobil esetén már kicsit fájó pont.

tcl_20_pro_5g-2_thumb.jpg

TCL 20 Pro 5G: Középkategória prémium kivitelben 

  A kijelzőn túl a hátlapon lelhető fel a típus másik megkérdőjelezhető tulajdonsága, ez pedig a nem létező kameraszigetnél keresendő. A 2mp-es mélységszenzorral és a 16mp-es ultraszéles kamerával szerencsére semmi probléma, ezek az elődből lettek átemelve, így várhatóan hasonló eredményt fognak produkálni, azonban a másik két egységnél már tetten érhető az értelmetlen spórolás. Az egyik áldozata ennek a makró szenzor ami a már-már vállalható 5mp-es képek helyett most csak 2mp-eseket fog alkotni, ami elég elkeserítő, a másik "diétás" kamera pedig a fő egység, ami a korábbi 1/1,72"-es méret és 64mp-es felbontás helyett most csak egy 1/2.0"-es 48mp-es modul, konkrétan a TCL 20L-ben is látott megoldás. Szerencsére azért árnyalja a képet az immáron jelen lévő optikai stabilizálás és a lehetőség a 4K-s felvételekre, na meg persze a jobb, immáron 32mp-es szelfikamerát sem szabad kihagyni, de az áremelkedés miatt kicsinyesnek hat a kamerarendszer megnyirbálása.

  A negatívumokból azonban ennyi bőven elég is volt, jöjjön inkább a többi, döntően pozitív tulajdonság. Kezdésnek például érdemes számításba venni, hogy a 256GB tárhely kombinációja ebben az árkategóriában még nem általános, valamint a Snapdragon 750G 5G sem egy gyenge lapka, optimalizációtól és hűtéstől függően gond nélkül hoz 300-350.000-es Antutu pontszámokat és nevéből adódóan képes az 5G hálózatokra is csatlakozni, ami a TCL 10 Pro esetén egy sokak által felrótt hiányosság volt. A nem túl nagyétkű SoC ráadásul egy masszív akkumulátorral párosul, nevezetesen egy 4500mAh-ssal, ami immáron vezeték nélkül is tölthető, méghozzá 15W-al, ami csak picit marad le a kábellel elérhető, nem túl combos 18W-tól.

  Végszóként nem szabad elfelejteni az olyan apróságokat sem, mint a jack csatlakozó és a fiatal mivolta ellenére meglepően kidolgozott TCL UI felület, vagy a Nxtvision 2. verziója által nyújtott látványtuning videónézés esetén, ezek ugyanis fontos részét képezik a TCL imidzsének, a 20 Pro 5G ugyanis a 10 Prohoz hasonlóan meg sem próbál az a tipikus megérős telefon lenni, mint mondjuk egy Realme. Ehelyett a feltörekvő mobilgyártó a Pro szériával azoknak akar kedvezni, akiknek nincs szükségük 130 fölötti DxOMark pontszámokra, vagy Geekbench rekordokra, de mégis vágynak a prémium kialakításra és az olyan, korábban csak a zászlóshajókban megtalálható technológiákra, mint a minőségi AMOLED, a lekerekített kijelző, vagy éppen a vezeték nélküli töltés. A  TCL pedig kijelenthető, hogy jó úton jár a célja felé, hiszen az új "zászlóshajójuk" egy, már első látásra is vonzó és kellően megkülönböztethető készülék lett.

Szólj hozzá

Hírek TCL