2020. máj 13.

A pletykák szerint komoly újítások érkezhetnek az iPhone 12-be

írta: 1nsanat1
A pletykák szerint komoly újítások érkezhetnek az iPhone 12-be

Nagyobb zoom, magas képfrissítésű kijelző és bővített kamerasziget érkezhet

dd.jpg

   Az utóbbi években egyre többször ekézték-valljuk be, félig meddig jogosan- az Apple-t, hogy nem rak semmiféle érdemi újítást a telefonjaiba. Nos, ez 2020-ban jelentősen megváltozhat, ugyanis a legújabb pletykák már komoly újításokról számolnak be.

   A készülék képességeinek szempontjából legérdektelenebb, azonban sokak számára kellemes változás az lehet, hogy a készülék visszatér a jogosan kedvelt szögletesebb peremekhez, melyek a fogalom szubjektív mivolta miatt nem biztos, hogy szebbek, mint a mostani dizájn, de mindenképpen karakteresebbek. A telefon külsején a jelentősen kisebb notch is javítani hivatott, amibe mostanra már bőven bele fog férni a 3D-s arcfelismerés, hiszen kisebbek lettek az ehhez szükséges szenzorok.

   Az érdekesebb híresztelések azonban nem a telefon kinézetével kapcsolatosak, bár kétségtelen, hogy a 4. kamerával, pontosabban Lidar szenzorral felszerelt kamerasziget a szimmetriának hála kevésbé lesz zavaró, mint a 11 Prok megosztó 3 kamerás megoldása. A Lidar egyébként a ToF szenzorokhoz hasonlóan a 3D képalkotásban kapnak fontos szerepet, így leginkább portré fotók és videók esetében lesz kifejezetten hasznos eszköz az erre épülő grafikus szoftverek mellett. A kameranégyes azonban nem csak ilyen téren fejlődik majd, ugyanis a telefotó lencse is 3x-os optikai nagyításra lesz elméletileg képes, ami látszólag nem nagy teljesítmény az S20 Ultra 4-szeres vagy a P40 Pro+ 10-szeres optikai zoomjához képest, azonban  több fotós és mobilokkal foglalkozó youtuber rámutatott már, hogy ahogy a 2-szeres zoomnak, úgy például az 5-szörösnek is ritkán lehet valódi hasznát venni, viszont a 3-szoros pont az az arany középút amit a mindennapi életben gyakran használ az ember(ezért kapott például a P40 Pro+ a 10-szeres mellé pont egy 3-szoros telefotó kamerát is).

   A kamerákon túl a hátlap alatt egy másik nagy pozitívum is helyet fog kapni, mégpedig egy 4400mAh-es akkumulátor, ami bár rekordernek abszolút nem nevezhető az iOS optimalizációjának hála kellő üzemidőt fog biztosítani és végre megszakad az a gyakorlat, hogy az iPhoneokban jóval kisebb telep kap helyet mint a konkurenciában.

   A nagy telep persze kelleni is fog, ugyanis a kijelző a hírek szerint rendesen igényelni fogja majd az energiát, hiszen sok más gyártóval egyetemben az Apple is 120 hz-re válthat idén, ami a 60 hz-hez képest nagyjából 20%-al kevesebb üzemidőt jelent alsó hangon állandó képfrissítés esetén, amire a hírek szerint az Apple a változó képfrissítési rátában látja a megoldást, azaz csak görgetésnél illetve az ezt támogató programoknál lesz bekapcsolva a funkció, egyéb esetben pedig az energiatakarékos 60 hz lesz üzemben.

   Ezen túlmenően még nem sok minden derült ki az új iPhoneról, ami nem is csoda, hiszen még az SE is új modellnek számít  az őszi bemutatóig pedig még hónapok vannak hátra. Az viszont már most borítékolható, hogy az Applenek muszáj lesz félredobnia az eddigi, az újításokat csak szép lassan, a divattá válásuk után bevezető szokásait, ugyanis másfél év alatt annyi újdonság jött be a mobilpiacra(90-120-144hz-es kijelzők, hatalmas aksik, 5G, periszkópos kamerák), hogy ha egy gyártó ezeket figyelmen kívül hagyja, nagyon nagyon bukhat.

Szólj hozzá

Apple Hírek