2020. máj 26.

Óriási bajba kerülhetett a Huawei

írta: 1nsanat1
Óriási bajba kerülhetett a Huawei

A Mate 40 chipje még biztosított, de utána kérdéses a Kirinek sorsa

ggg.jpg

   Minden telefonnak egy a telefon egészéhez képest apró kis rész, a chipset adja a lelkét. Ha ez nem működik jól, vagy egyszerűen gyenge akkor hiába a jó kamera, a hatalmas akkumulátor, a készülék rossz lesz. A Huawei, mint minden gyártó, tudja ezt jól és az évek során a TSMC által gyártott, de az alájuk tartozó HiSilicon által tervezett Kirin chipekkel bizonyította, hogy tudnak annyit mint a többi nagy gyártó. Az amerikai szankciók miatt azonban lehet, hogy a gyártónak le kell mondania a saját lapkáikról is.

  Történt ugyanis, hogy Trump nem csupán meghosszabbította a korlátozásokat, de szigorított is rajtuk, olyannyira, hogy a tajvani vállalat nem kezdhet új chipek gyártásába a hányatott sorsú cég számára, csak a már megrendelt chipeket készíthetik el. Ez pedig azt jelenti, hogy az ősszel érkező Mate 40 szériába szánt Kirin 1020-as, forradalmi, 5nm-es csíkszélességű processzorok még leszállításra kerülnek azonban onnantól a gyártónak más gyártó után kell néznie.

   Az ebből adódó gond meglehetősen sokrétű. Először is a Huawei nem tart ott, hogy a teljes gyártást kínába helyezze, mert bár készül erre egy ideje jelenleg még csak a Kirin 710A készül hazai gyárakban, ami egy olcsó, gyenge chip belépőszintű telefonokba szánva. Másodsorban lehet, hogy van alternatíva a szintén tajvani, de amerikai szabadalmakat nem tartalmazó MediaTek chipek képeben, ezek azonban híresen középszerű hatásfokkal működnek és bár a legtöbb feladatra megfelelnek, egy csúcstelefonba abszolút nem valók.

   Komoly tehát a gond és senki sem tudhatja mi lesz ennek a vége, azonban ha ezt a korlátozást nem játssza ki valahogyan a Huawei könnyen lehet, hogy a nyugati piac után a kínai vásárlók is elfordulnak a márkától, hiszen nekik is komoly igényük van a minél erősebb chipekre.

Szólj hozzá

Hírek Huawei