2021. máj 27.

iPhone 12 Pro VS OnePlus 9 Pro

írta: 1nsanat1
iPhone 12 Pro VS OnePlus 9 Pro

iphone12pro-vs-oneplus9pro.jpg

 

   Az Apple és a OnePlus, bár első látásra két radikálisan eltérő cég, valójában sok a közös pont bennük. Mindkét vállalatra jellemző ugyanis, hogy kevés, általában semmiben sem a legjobb, de mindenben megbízhatóan helytálló készüléket dobnak piacra és hatalmas hangsúlyt fektetnek a márkahűség és az ezzel járó "életérzés" kialakítására. Van azonban különbség is, hiszen amíg az Apple inkább a prémium mivoltot próbálja előtérbe tolni többek közt a magas árakkal, és a letisztultan berendezett üzletekkel, addig a OnePlus az "okosak telefonja" kíván lenni és azt sulykolja minden helyen, hogy a vásárló ne fizessen fölöslegesen, hiszen az ő készülékeik tudását és átgondoltságát nem kapja meg ennyiért senki mástól. Ezek a hasonlóságok és eltérések pedig egyaránt jól észrevehetők a a legújabb modelljeik kapcsán is. Ennek ellenére, vagy inkább éppen ezért érdemes összevetni a hazánkban jelen pillanatban hasonló áron kapható iPhone 12 Prot és a OnePlus 9 Prot.

  Az első különbségek felfedezéséig nem fog sok idő eltelni, még akkor sem, ha nem vesszük figyelembe, hogy a dobozok tartalma az Apple esetében kihagyott töltőadapter miatt közel sem azonos, hiszen a két készülék szinte semmiben sem hasonlít egymáshoz. Az almás mobil kifejezetten kompakt, amin némiképp ront dobozszerű dizájnja, ami hosszútávon nyomhatja az ember kezét, a sík felületű előlap viszont kifejezetten kedvez a védőfóliák kedvelőinek, amiket így sokkal könnyebb felhelyezni. A kis méret azonban viszonylag tekintélyes tömeget rejt, a rozsdamentes acélkeret miatt ugyanis egy közel 190 grammos eszközről beszélünk.  A OnePlus készüléke még ennél is masszívabb, 197g-os tömegével, itt viszont a két üvegréteget alumínium rögzíti össze. Az anyaghasználaton túl persze a lényegi eltérés az, hogy a 9 Pro igazi "tepsi", 6,7"-es képátlóval viszont alaposan lekerekített vonalvezetéssel, ami a kijelző oldalaira is értendő így tok nélkül furcsa módon ez a kellemesebb fogású típus. Ennyi különbség után azonban egy valami közös, ez pedig a remek összeszerelési minőség, ami egy IP68-as plecsnit is megérdemelt, így egy komolyabb viharban sem kell félnie annak aki ezen két mobil közül választ.

   Nem meglepő módon kijelző fronton sem igazán egyezik a két eszköz, azt leszámítva, hogy mindkét gyártó egy Samsung által legyártott OLED panellel álmodta meg a termékét. Az Apple viszont beérte a 6,1"-es mérettel, a 60hz-el, a FullHD-nál kissé magasabb felbontással, a méretes notchal, de cserébe a Ceramic Shield névre hallgató bevonattal látta el az előlapot. A OnePlus a védelmet annyira nem gondolta már fontosanak, így maradtak az egyébként nem sokkal gyengébb Gorilla Glass 5-nél, viszont alá bepakoltak mindent amit lehetett. A QHD+ felbontású panelt ugyanis csak egy apró kameralyuk csúfítja, viszont hatalmas felületen kimagasló pixelsűrűséggel és fényerővel képes 120hz-en üzemelni, ráadásul egy ujjlenyomatolvasó is befért a kijelző alá, így a legelfogultabbak számára sem lehet kérdés a kínai gyártó fölénye a képernyő terén.

   A fölény viszont csorbul, ha megnézzük, hogy mit is tudnak az eltérő elhelyezésű szelfikamerák. Itt ugyanis a OnePlus 16MP-es szenzora maximum felbontás és méret terén teljesít jobban, de sajnos 1080p/30fps-es videói valamint fakó, gyenge dinamikatartományú képei össze sem mérhetők az iPhone 3D-s arcfelismerő rendszerének köszönhetően parádés szelfijeivel. A Face ID rendszer ugyanis azon kívül, hogy még mindig majdnem a leggyorsabb működésű megoldás, remekül tudja elkülöníteni az elő és a hátteret egymástól, így az aprócska 12MP-es kamera is erőn felül képes teljesíteni.

   Az igazi küzdelem azonban a matt hátlapokon található kameraszigetek közt zajlik. Itt ütközik ki ugyanis a két gyártó hozzáállásában megfigyelhető egyik legnagyobb különbség. A 12 Pro ugyanis három, nem túl lenyűgöző 12MP-es szenzort ötvöz egy LiDAR érzékelővel, ami igazából egy szimpla ToF egység, csak hangzatosabb névvel illetve. A középszerű hardvert azonban zseniális szoftver támogatja meg, aminek köszönhetően a három kamera egymásra megszólalásig hasonlító, csak éppen más látószögű képeket és videókat készít, egyedül sötétebb környezetben ütközik ki jelentősen az ultraszéles és a 2x-es telefotó optika hátránya. Az iPhone képalkotó képességeire tehát a következetes a legjobb jelző, hiszen teljesen eltérő helyzetekben is képes hasonlóan jó eredményeket produkálni, Dolby Vision HDR módja pedig egyedülálló a piacon.

   Ezzel szemben a OnePlus 9 Pro kamerái kifejezetten véletlenszerű hatást keltenek. A 2MP-es monokróm szenzor gyakorlatilag dísznek került a hátlapra, hogy ne érje őket vád, hogy flagship áron csak három kamerát adnak. A 3,3x-os optikai nagyításra képes 8MP-es telefotó már jó néhány fokkal hasznosabb, azonban érezhetően nem egy csúcskategóriás alkatrészről van szó, gyengébb fényviszonyok közt érdemesebb a fő kamera képébe belenagyítani. A maradék két egységgel kapcsolatban már nem lehet hardveres panasz. A freeform lencsés, tehát lényegében torzításmentes 50MP ultraszéles kamera szenzora például a második legnagyobb a piacon(egyedül a Mate 30 Pro és a  P40 Pro azonos 40MP-es egysége nagyobb, ott viszont hiányzik a freeform lencse), ennek megfelelően este is remekül áll helyt és bár a látószöge szűkebb, mint a 12 Pro esetén, de képeinek minősége vitán felül sokkal jobb. Kicsit kevésbé élvonalbeli sajnos a 48MP-es főszenzor azonban félteni azt sem kell, hiszen képes 4K/120fps-re is és éjjel is korrekt módon szerepel. Nem lehet elmenni viszont szó nélkül a kameraszigeten található Hasselblad felirat mellett, ami elvileg garancia lenne a piacvezető színkezelésre, azonban valami hiba csúszhatott a kooperációba, ugyanis a 9 Pro kamerái teljesen eltérő színű képeket készítenek, ami önmagában ugyan nem nagyon zavaró, de az iPhone 12 Pro mellé téve, illetve látva a Hasselblad logót eléggé szembetűnő.

   Nyers erő terén is jelentkeznek különbségek, azonban talán ez az a terület, ahol a leginkább egyforma a két készülék. Mindkettő képes ugyanis az 5G-re, az 5nm-es chipeken is osztoznak, bár egyikben egy A14 Bionic a másikban pedig egy Snapdragon 888 van. Az Apple lapkája Geekbenchen, míg a Qualcommé Antutun szerez magának előnyt, de összességében mindkettő remek konstrukció. Az összevetésben szereplő modellekbe ráadásul a tárhely is azonos, konkrétan 128GB, egyedül a RAM terén van 2GB-nyi előnyben a OnePlus, hiszen 8GB-al tud gazdálkodni, amit viszont az iOS kisebb igénye pont kompenzál is. Röviden összefoglalva mindkét modell képes megbirkózni a legnehezebb feladatokkal is, és még jó néhány évig fürgének fognak hatni.

   Van azonban egy terület ahol ezt a fürgeséget csak a kínai típus képes tartani, ez pedig a töltés. Az Apple ugyanis azon felül, hogy nem ad adaptert, a töltési sebességet is 20W-ban maximalizálta, ami MagSafe esetén 15W-ra apad, a OnePlus viszont nem szerénykedett, a mellékelt adapter ugyanis kábelen keresztül 65, az előrendelőknek ingyen adott vezeték nélküli töltőpaddal kombinálva pedig 50W-os gyorstöltésre képes. A szakadékot tovább szélesíti, hogy amíg az iPhoneosoknak be kell érniük egy aprócska 2815mAh-s teleppel, addig a OnePlus rajongók 4500-as számmal büszkélkedhetnek, ami a 120hz, a magasabb felbontás és a magasabb maximális fényerő ellenére is érezhetően hosszabb üzemidőt nyújt. Látszólag jelentéktelen extra, hogy az USB 2.0 szabványú Lightning kábel az adatokat is lassabban továbbítja, így az almás készülék ezen sem hozhatja be lemaradásait.

   Szoftver és extra funkciók terén viszont abszolút nem érződik semmiféle hátrány az iPhone kapcsán, hiszen ugyanúgy sztereó hangszórókat kapott, mérete ellenére erős hangzással, NFC is jutott mindkét eszközbe, ráadásul az iPhone előreláthatólag tovább kapja a frissítéseket is, bár a OnePlus is kibővítette a támogatás időtartamát egy évvel. Mélyebben azonban nem érdemes belemenni a szoftveres témakörbe, hiszen az iOS és az Android 11 alapú Oxygen OS összevetése maximum parttalan vitát eredményezne az alapvető különbségek miatt, de igazából itt is elmondható, hogy az iOS letisztultságának, végtelen egyszerűségnek és az Oxygen OS testreszabhatóságának, funkcióbőségének is van pozitív és negatív oldala egyaránt.

   Ha valaki valami csoda folytán mégsem lenne elfogult híve egyik rendszernek sem, akkor jöhetne a jogos kérdés: Melyik telefont éri meg megvenni?  A válasz pedig meglehetősen nehéz, de mégis megindokolható: A OnePlus 9 Pro-t jobban megéri megvenni. Az Androidos készülék ugyanis hiába kap kevesebb ideig frissítéseket, jó eséllyel leváltásra kerül még az utolsó biztonsági frissítése előtt és hiába csapongóbb a kamerás teljesítménye, összességében kevesebb hiányossága van. Méretes akkumulátora még 2-3 év múlva, legyengülve is biztosítani fogja az egy napos üzemidőt, míg a 2815 mAH-s telep esetén ez sokkal jobban fog érződni. A kijelző a másik fontos előnye a OnePlusnak, hiszen egyre több app támogatja már a magas képfrissítést, néhány kompetitív játékban pedig még előnyt is jelent, a 120hz-es érték pedig még 2-3 év múlva is korrekt érték lesz, 60hz-es panel pedig már jövőre is csak a belépő kategóriában lesz megfigyelhető jó eséllyel. Ami pedig az iPhone kamerás előnyét illeti: ez igazából csak minimális fölény, ami az ultraszéles kamera használatakor szerte is foszlik, napjainkban pedig vitathatatlanul az egyik legnagyobb divat a nagy látószög használata. Az iPhone 12 Pro képzeletbeli koporsójába azonban érdekes módon nem is a OnePlus 9 Pro üti be a legnagyobb szöget, hanem az a tény, hogy a sima iPhone 12-es sokkal olcsóbban hoz majdnem azonos teljesítményt, a Pro Max verzió pedig viszonylag kevés többletáron nyújt kamerás fronton sokkal többet.

 

iPhone 12 Pro OnePlus 9 Pro
Méret 146,7x71,5x7,4mm 163,2x73,6x8,7mm
Tömeg 189g 197g
Előlap Gorilla Glass  Gorilla Glass 5
Keret Rozsdamentes acél Alumínium
Hátlap Gorilla Glass Gorilla Glass 5
Védettség IP68 IP68
Kijelző típusa OLED Fluid AMOLED
Képátló 6,1" 6,7"
Felbontás 1170x2532 1440x3216
Képfrissítés 60hz 120hz
HDR HDR10 HDR10+
Rendszer iOS 14.4.2 Android 11/OxygenOS 11.3.3
Chipset A14 Bionic(5nm) Snapdragon 888(5nm)
Antutu(v8) 595.000 685.000
RAM 6GB 8GB
Tárhely 128GB 128GB
Bővíthetőség Nincs Nincs
Kártyafoglalat SIM+eSIM Dual SIM
Hálózat 5G 5G
Töltő Lightning USB 2.0 USB-C 3.1
Vezetékes 20W 65W
Vezeték nélküli 15W(MagSafe) 50W
Fordított vezeték nélküli Nincs Nincs
Akkumulátor 2815mAh 4500mAh
Hátlapi kamera 1. 12MP f/1.6 OIS 48MP f/1.8 OIS
Hátlapi kamera 2. 12MP f/2.4 ultraszéles 50MP f/2.2 ultraszéles
Hátlapi kamera 3. 12MP f/2.0 2x telefotó OIS 8MP f/2.4 3,3x telefotó OIS
Hátlapi kamera 4. LiDAR 2MP f/2.4 mélység
Előlapi kamera 12MP f/2.2 16MP f/2.4
Hátlapi videó 4K/60fps 8K/30FPS+4K/120fps
Előlapi videó 4K/60fps 1080p/30fps
Hangszórók Sztereó Sztereó
Jack csatlakozó Nincs Nincs
NFC Van Van
Infra Nincs Nincs
Bluetooth 5.0 5.1
Ujjlenyomatolvasó Nincs Kijelzőbe épített
Arcfelismerés 3D 2D
Ár 389.990 Ft 379.990 Ft
Szólj hozzá

Apple iPhone Versus OnePlus